Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)

Szilágyi András: Hihetünk-e a forrásoknak

a két főrangú família között a következő nemzedék színre lépésével, egészen pontosan 1638-ban válik majd igazán szorossá.) A 17. századi fraknói inventáriumok Thurzó György nádor nevét általában két műalkotással, nevezetesen egy ékszerrel és egy díszfegyverrel összefüggésben szokták megemlíteni. Az előbbiről, éspedig a gyémántokkal díszített aranygyűrűk egyikéről figyelemre méltó részletességgel szól az 1696. évi kincstárjegyzék alábbi tétele: „Annulus Aureus octo Adamantibus parvulis ornatus Literam G exprimens Georg)' condam [quondam] Turzo Palatini".

2 Szerencsés körülmény, hogy a leírt darab felettébb ritka ékszertípust példáz, mi több, sajátos megkülönböztető jegyekkel rendelkezik - nyolc apró gyémánttal díszített G betű a gyűrű abroncsán, amely kétségkívül egyfajta differentia specificámk minősül -, így felismerése nem jelent különösebb gondot. A nevezett műtárgy egyértelműen azonosítható az Esterházy-kincstár fennmaradt ékszereinek egyikével, a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményének egyik becses darabjával.' Bonyolultabb a helyzet annak a közlésnek az esetében, amely a díszfegyverek felsorolásánál fordul elő - szinte azonos szóhasználattal -, ám feltűnően ritkán, s kizárólag azokban az összeírásokban, amelyek lényegében egyazon forrás - az 1685. évi inventárium - variánsainak tekinthetők: „Thurzó Gyeörgy Palatínus viseleő aranyas kardgya".' Első megközelítésben mindössze annyit szűrhetünk le, hogy e megállapítás amely bizonyára egy, az idő szerint eleven és tudottnak vélt hagyományon alapult, miszerint a díszfegyverek egyike korábban Thurzó György nádor tulajdona volt hitelesnek, helytállónak tűnik. Emellett szól az a tény, hogy az egykori, legendásan gazdag Thurzó-kincstár számos, nagy értékű, pompás darabja jutott utóbb, a 17. század folyamán az Esterházyak fraknói műgyűjteményébe, amint azt a családi levéltár jó néhány aktája perdöntő módon bizonyítja. ' Természetes, hogy általában minden adatra, de az effajta, feltűnően kevés konkrétumot tartalmazó közlésekre különösen érvényes az az axióma, miszerint valamennyi szónak jelentősége van. Tegyük hozzá: olykor fontos lehet az is, ha egy közlés szokatlanul szűkszavú, azaz némely - egyébként sűrűn előforduló - jelzők, kitételek hiányoznak belőle. Esetünkben például nincs szó arról, hogy az említett fegyver bármilyen módon díszített lett volna (mondjuk: befoglalt ékkövekkel a hüvelyen, vagy véséssel, esetleg egyéb eljárással a pengén). Óvakodnunk kell azonban attól, hog}

r ebből - s általánosabban: bizonyos kiegészítő jelzők, részletező információk hiányából - messzemenő következtetést vonjunk le. Erre figyelmeztet bennünket ezúttal az „aranyas kard" jelzője - viselő -, amelynek jelentése egyértelmű, így további magyarázatot, értelmezést aligha igényel. Mármost tudnunk kell, hogy Thurzó György gróf - jó néhány elődétől, például Nádasdy Tamás (1498-1562) nádortól eltérően - nemigen vett részt számottevő fegyveres hadi vállalkozásban. Következésképp „viselő" kardját nyilvánvalóan rangjának, nádori méltóságának megfelelő, ahhoz illő díszfegyverként, s nem valamiféle, főként hadakozásra alkalmas, könnyű fegyverzet „célszerű" tartozékaként kell elképzelnünk. Ez viszont azt jelenti, hogy különleges értékű, impozáns, ily módon bizonyára gazdagon díszített darabnak kellett lennie. Ha tehát a fent idézett közlést elfogadjuk, azaz tartalmát hitelesnek tekintjük, akkor ezt az „életrajzi tényt" tudva és az utóbbi megfontolást szem előtt tartva tehetünk csak kísérletet arra, hog)- a szóban forgó tárgyat az Esterházy-kincstár máig fennmaradt fegyveranyagában felleljük és azonosítsuk. Ugyanígy figyelembe veendő az a nem kevésbé lényeges körülmény, hogy az idézett adat bizonyos támpontot nyújt a kérdéses darab datálását illetően. Thurzó György nádor „viselő" kardja vélhetően a 17. század elején, valószínűleg a század első évtizedében készülhetett. (Elvben elképzelhető természetesen, hogy megalko-