Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)
Tóth Sándor: Észrevételek a pesti reneszánsz szentségházak tárgyában
talpról elmarad az elülső láb, a rajta álló vázán pedig gyöngyös a girland, míg a másik oldalon leveles. Ugyanezen az oldalon a mester - kivételesen - a valós szemmagassághoz igazította az edények rajzát. (39-40. kép) A pilaszterdíszek e stíluskülönbségek mellett számos olyan összefüggést is mutatnak, amelyek a finomabb, illetve a kevésbé finom megoldások egymás közötti, valamint a már tárgyalt faragványokhoz fűződő kapcsolataira utalnak. Ezeknek az összefüggéseknek nem csekély hányada a két művet részleteiben egymáshoz fűző stilisztikai hasonlóságokat mutat. A két finomabb pilaszterdíszt egymáshoz például a vékony, kiugró középér alkalmazása fűzi három- vagy többosztatú leveleken - részben a fonákjukon - a frontális torzfej levél-szakálla, a delfinpár bajuszféléje, a váza-építmény fölött következő indapár, valamint a szögletes alapű edény oldalán hajtó növények esetében. Efféle megoldás az utóbbi párjánál is előjön, az indajárulékok formáival. A többi egyezés olyanféle apróság, amilyen a leveles girland az edényeken. A gyöngyfüzér azonos módon akasztott és bojtos végű - a többi esetben az akasztás fordított, a vég rövidre nyírt. A gyümölcshordó tálka hornyolásos idoma egyforma - a párdarab a városi művön merevebb alakítású, a másikon kitöltött hornyolatú. A delfinpár beleharap a vázába - a harmadik esetben reásimul. 23. kép. András püspök tabernákuluma, a párkányfríz jobb szélső része Ugyanezek további kapcsolatai többfélék. A városi mű jobb pilaszterén a szögletes alapú edény lábaihoz és tetejéhez tartozó levelek egyetlen, széles tövű középerükkel a megfelelő párkány szimáján lévőkre emlékeztetnek. A delíines motívum (41. kép) esetében viszont a levelesedés módja a hal testen és az indán a kerubos párkányfrízt idézi - és nem az ehhez tartozó bal pilasztert. Ugyanakkor a fríz bal szélső, öttagú virágmotívuma pontosabban ismétlődik a frontális torzfej fölött párban - a bal pilaszterén, mint a jobbon, ahol négytagú - és más változattal szerepel együtt. Itt talán érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi változatok fölött a püspöki címer-madár szerepel két példányban. Mindezzel szemben a püspöki tabernákulum bal pilaszterének bőségszaruin a lándzsás-spongyás oromkő keretének