Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)
Tóth Sándor: Észrevételek a pesti reneszánsz szentségházak tárgyában
19. kép. András püspök tabernákuluma, oromkő, keretsávos részlet A püspöki mű pilaszterpárja motívumokban gazdagabb és egyébként is sűrűbb formáláséi. A díszítés alsó szakasza mesés lények párjától hordozott, háromszintes, kerek alapú váza-építmény. Erre karcsú, levelesedő, tálkában végződő szárféle illeszkedik, kétfelé leágazó indákkal, amelyeken egy-egy emelt szárnyú madár billeg, rajta pedig a profilos torzfejpárral, amely a kompozíció középső hangsúlyát adja. A fejekre edény került, fülszerűen hajló, levelesedő delfinpártól közrefogva. Innen kezdve a sorrend eltérő. Balra további edényformákon szemből ábrázolt torzfej, majd újabb szárféle következik, kétfelé indákkal, bőségszarukkal és ezeken ismét egy-egy madárral, tetején a befejező gyümölcsöstállal. Jobbra a két fő motívum felcserélődik, és a torzfej fölé még egy rövid, indás szárféle iktatódik. Az egyező motívumok egy magasságban vannak, és még a bal oldali torzfej szintje is megfelel a túlsó bőségszarukhoz tartozó madarakénak. Az összeállítást füzérek gazdagítják: levélkés gyümölcsöcskékből a vázaépítmény felső tagjának fülére, harangvirágocskákból a profilos torzfejpár volutásan előrenyúló hajára, gyöngygolyócskákból a másik fajta torzfejről szakállszerűen oldalra nyúló levelekre akasztva. A másik tabernákulumon a szembe tekintő torzfejek kerültek középre. A vázaépítmény kétszintes, alsó tagja szögletes alapú, és levelesedő, karmos lábaival kerek tálkán nyugszik. A fejet támasztó tálkában végződő szárféle indáiról a madarak elmaradnak. A fej fölött újabb indás szárféle következik, ezúttal madarakkal - bőségszaru nincs -, majd újabb váza-kompozíció, amellyel legfelül baloldalt belőle kihajtó indapár, jobboldalt pedig levelesedő delfmpár függ össze. Az egymásnak megfelelő díszek szintje ingadozó: baloldalt az alsó vázaépítmény magasabb, a felső nyúltabb, többtagú, a torzfej lejjebb, a madárpár följebb van, mint jobbra. A kísérő füzérek helyzete más - és a bonyolultabbak rövidebbek. A gyümölcsöcskés a felső indapárra, illetve a delfinszakállakra kerül, a gyöngysor a torzfejekkel együtt középre, a harangvirágocskás pedig az edényfülekre, de csak jobboldalt, mert baloldalt itt is gyöngysor lóg.