Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Kubinszky Mihály: Adatok a soproni építészek életéhez és működéséhez (1900-1945)

3. Az utca nevét német hangzása miatt a második világháborút követően Batsányi utcára változatták. Sopron Város Önkormányzata 1997-ben a város nyugati részén épülő lakótelepen, méltó környe­zetben új utcát keresztelt el Wälder Józsefről. 4. Hegedűs Pálné első házasságából született egyik leánya (Margit) feleségül ment Kammerloher Osz­kárhoz. Ebből a házasságból született 1916-ban ifj. Kammerloher Oszkár, névmagyarosítást követő­en Áldássy Oszkár, ma USA-ban élő építész és honvédezredes. Az ő felesége, és itt a kör bezárul, annak a Balogh-Kovács Sándornak a leánya (Magdolna, 1920-1996), aki a városi tiszti főmérnöki ál­lásban Wälder József utóda lett. Áldássy Oszkár építészmérnöki tanulmányait 1955-ben levelező úton a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte el, majd az USA-ban fejezte be. Ott a neves Skidmore Owings and Merill építésziroda társ-tervezőjeként kórház-tervezésre szakosította magát. Ma már az ő unokája is építész. 5. A család eredeti francia neve Chamare vagy Chamaire volt. 6. „A M. kir. József Műegyetemen oklevelet, absolutoriumot v. oklevélhonosítást nyert építészek név­jegyzéke 1873-1928" szerint oklevelének száma: 2088. A szám nyilván más fakultások okleveleit is tekintetbe veszi, mert 1928-ig a műegyetemen 1033 oklevelet adtak ki végzett építészeknek, ezen­kívül 24-en nem váltották ki oklevelüket, holott befejező szigorlatot tettek. (További 40 fő honosít­tatott külföldi oklevelet.) Ehhez a tanulmányhoz a kutatási munkákat az OTKA T 023862 „Sopron építészete a 20. sz. első felében" téma keretében anyagilag támogatta.

Next

/
Thumbnails
Contents