Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Ágostházy László: A romokról

kai kapcsolatos beavatkozások hogyanjának, mikéntjének, mikorjának eldöntésében. A konzerválás, az értelmező kiegészítés formáját, részleteit más módon kell megválasztani a lakott helyektől távoli, őrizetlen helyen álló, s ismét máshogyan a házak között feltárt épületmaradvány esetében. A pusztultság mértéke is meghatározó erejű tény a konzerválás legalkalmasabb módjának kiválasztása folyamatában. Más megfontolások befolyásolják a konzervátor mérlegelését a csak alaprajzában kirajzolódó, s ismét mások a közel párkánymagasságig álló falak esetében. A megfontolások, majd a belőlük fakadó döntések - különösen jelentős konzervátori tapasztalatok birtokában - lehetnek rutinszernek, akár ösztönösek is, ám bizonnyal megbízhatóbbak, értékesebbek, meggyőzőbb eredményűek azok a restauráló beavatkozások, melyek átgondolt, az adottságokat mérlegelő döntésekre vannak alapozva. E körültekintés, mérlegelő megfontoltság a magyar rom-emlékek esetében különösen indokolt. Közismert, szinte közhelyszerű tény, hogy hazánk - sajnos - bővelkedik rom-emlékekben: az összes nyilvántartott emlék 5%-a ilyen, ami szám szerint több, mint 400-at jelent.

8 Apró és nagyobb középkori templomok maradványai, város méretekben elénk tárulkozó római kori lakóházak és középületek, hosszabb-rövidebb városfalak, borongós-sejtelmes várromok tartoznak ide. Mind olyan emlék ez, amelyhez hazánk apraja-nagyja erőteljesen kötődik s amelyek megőrzéséért mindig történik, s az elmúlt évtizedekben is történt sok erőfeszítés. Nem sok olyan várromunk van, amely a legalább legszükségesebb konzerválást meg ne kapta volna. Talán elmondható ugyanez a templomok, kolostorok, városfalak maradványairól is. Gorsiumban, Aquincumban minden évben történik szerény mértékű feltárás és konzerválás, bővítve a látogatható területet. Hatalmas és áldozatos erőfeszítések ezek, még ha mindannyian többet szeretnénk a megvalósuló konzerválások soraiban látni. Úgy gondolom, hogy pontosan a nagyszámú rom-emlék örökségünkkel kapcsolatos feladattömeg miatt az eddiginél több figyelmet kellene ezen emlékek gondozásával kapcsolatos teendőkre fordítani. Engedtessék meg itt egy szubjektív közbevetés: az a tapasztalatom, hogy mindazok, akik a magyar műemlékek sorsáért felelősek (hatósági szakemberek, tervezők, kutatók, műemléki PR szakértők), kevesebb figyelmet szentelnek ezen emlékfajtának, mint amit az - hitem szerint - megérdemelne. Rom emlékeink mintegy szimbólumai hazánk történelmének, jelképei sorsa dicső és gyötrelmes eseményeinek egyaránt. Ez okból romjaink jelentősége nagyobb, mint ami számbeli arányukból és romlott-pusztult mivoltukból következik, ugyanakkor mintha nem volna e jelentőséggel-fontossággal arányos a hivatalos és személyes műemlékes érdeklődés.

9 Itt kell felhívni a figyelmet arra, amit csonkolt emlékeinkkel kapcsolatos meg nem értő, nem egyszer közömbös hivatalos álláspontról Hajnóczi Gyula leírt.

10 A rom-konzerválás néhány problémája Régi, le nem zárt, s aligha lezárható vita folyt és folyik a körül, hogy mi történjék, illetve mi történhet a rom-emlékek fennmaradása érdekében. A századvég nagy műemlék restauráló lendületében, a korábbi építészeti formák magabiztos kezelésének birtokában a problémát teljes kiépítéssel, vagy kisebb-nagyobb mértékű újraépítéssel vélték megoldani Európaszerte. Ekkor épült újjá a Vajdahunyadi vár, a kassai dóm, a budai Mátyás-templom, a Salamon-torony, a kölni Dóm és a dublini palota kápolnája is. Az Athéni, majd a Velencei Karta szellemében ma kritizálni, akár elvetni is lehet ezeket a megoldásokat, ám egyet nem lehet tagadni: ahol e kiépítési folyamat befejeződött, ott biztosított az épület további pusztulásá-