Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Valter Ilona – Schőnerné Pusztai Ilona: A balogunyomi r. k. templom kutatása és helyreállítása
és a belső falfestéssel, illetve a barokk berendezésekkel kapcsolatos szakrestaurátori munkákat. Az Egyházközség nevében Hencz József plébános úr a második alternatívát választotta. Nem is tehetett mást. Az első variáció szerinti, a házi kivitelezésnél drágább, szorosabb határidőn belül fizetendő költségeket nem is vállalhatta. Balogunyom kis község, kevés a hívők száma a felújítás terhéhez viszonyítva. Meg kellett fontolni minden kifizetendő forintot. A kiviteli terv fentiek szellemében készült el 1985 évben, három részre tagolva. I. A templom műszaki állagának és tönkrement szerkezeteinek felújítási munkái. Kivitelező az Egyházközség, OMF hozzájárulási hitellel. Ez a tervfejezet tartalmazta a templomtorony, és tető összes felújítási munkáit a szükséges statikai megerősítéssel együtt. A tető hajlásszögének megemelését terveztük az eredeti állapothoz közelítően, a jobb tömegkialakítás érdekében. Fontosnak tartottuk a középkori tömeg elválasztását a 19. századi nyugati toldástól. Ezért, valamint a festett homlokzati felületek nagyobb védelme érdekében a középkori hajó két oldalán megszüntettük a 19. századi párkányt és erős kiülcsű, csüngőereszt alakítottunk ki. A szentély külső, 19. századi felfalazását visszabontottuk a középkori párkány szintjéig. Itt és a sekrestye felett űj tetőszerkezet készült, ugyancsak csüngőeresszel. A nyugati, 19. századi toldás és torony megmaradt eredeti állapotában, szép homlokzati architektúrájával, lizénáival és párkányaival együtt. Csupán a tönkrement nyugati bejárati kaput kellett újonnan tervezettre cserélni. A belső barokk boltozatok miatt csak külső felületében megújított, festett déli homlokzaton megtartottuk a barokk ablakokat a nyílászáró szerkezetek újbóli legyártásával. A templombelsőben a jelenlegi mozaiklap burkolat helyett, a 18. századi maradványok alapján új, téglából készítendő padlóburkolatot terveztünk. Ez módot adott arra, hogy az új liturgiái előírásoknak megfelelő, megemelt szintet alakítsunk ki a szentélyben és a diadalív hajó felé eső két oldalán. Terveztük a szűk és kényelmetlen karzatfeljáró átépítését is. A sekrestye és szentély közötti ajtóban, továbbá a sekrestye külső ajtajában ugyancsak új nyílászáró szerkezetre volt szükség. Ehhez a helyreállítási ütemhez kapcsolva terveztük az északi kápolna külső, terméskő falainak falkorona javítását, konzerválását. II. Műemléki felújítási munkák: Kivitelező az OMF Szombathelyi Építésvezetősége és az OMF Szakrestaurátor Osztálya - OMF költségből. Ez a munkarész tartalmazta mindazokat a speciális, műemléki szempontból kényes feladatokat, amelyeknek az elvégzését nem lehetett helyi iparosokra, műemléki gyakorlatban járatlan kivitelezőkre bízni. Külsőben a festett maradványokkal rendelkező középkori homlokzatok helyreállítása volt a feladat, műemlékes kőművesek és festőrestaurátorok munkájaként. A templom belsejében a már korábban előkerült középkori falképmaradványok ismeretében szükség volt a falfelületek teljes, restaurátorok által történő megkutatására. Ez lehetett az alapja a helyreállítás utolsó fázisában készülő belső falképrestaurátor munkáknak. Ezen felülvizsgálatot igényelt a nívós barokk főoltár és az egyedi értéknek tekintendő copf szószékoltár állapota, valamint az északi falon levő fa Mária-szobor. Ezek megtartása és szakszerű helyreállítása tekinthető a legfontosabb műemléki feladatnak. (8. kép) III. Az Egyházközség igénye szerinti járulékos munkák. Kivitelező az Egyházközség, saját hitelkerete terhére. A nyolcvanas évek közepén még gondot jelentett a hitoktatás helyének megoldása. Balogunyomban plébánia épület nincs, a templom pedig túl nagy és hideg ahhoz, hogy itt hittanórákat lehessen tartani. Jó tervezési ötletnek tűnt tehát a századok során elbontott, és a kutatás által alapfalaiban feltárt északi kápolna maradványai fölé új épületrész építése, mai építészeti szerkezetekkel és építészeti stílusban, fűthető belső térrel. A templom belsejében e mun-