Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Örsi Károly: Kertek, évek, emlékek Koppány Tibor mellett
1. kép. Révfülöp-Ecsérpuszta, a romtemplom helyreállítás előtt, 1963. (Szerző rajza) belül szétszórták elődeink osszáriumban lévő csontjait is. Ma a Kincstári Vagyonügynökség segítségével újra helyreállítjuk a román kori templomromot. Révfülöp határában a romtemplom külső falán, a Balaton felől még látható volt a Rómer Flóris, a hazai műemlékvédelem egyik létrehozója által a múlt században megörökített 4-5 m magas Szt. Kristóf-freskó. Fontos átkelőhely - a rom jelölte rév - volt itt, jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolítottak itt le egykor Somogy és Zala között. A másodlagosan beépített közel 2000 éves római feliratos oltárkövet mai barbárok fekete festékkel kenték össze. „Kertjét" úgy állítottuk helyre őshonos növényekből, hogy a festői tájba illeszkedjen az építmény, olyannyira, mintha nem is emberkéz formálta volna. Virágos kőris, húsos som, hársak stb. ma is díszlenek. Gerő László tanár úr meg is kérdezte látogatásakor, hogy a neki tetsző növényeket mi telepítettük-e oda!? Nagyobb elismerést nehezen lehetett volna elképzelni; jól sikerült az eredeti hangulat, a táj helyreállítása. (1-2. kép) Siske falu gótikus temploma Füred határában egy római villára épült. A táj itt is festői. Körítőfalán túl öreg temetők vannak, de a látvány része Tihany is. Felejthe2. kép. Révfülöp-Ecsérpuszta, a templomrom helyreállítás után, 1964. (Szerző rajza)