Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Kaiser Anna: A közjó szolgálatában. A Műemlékek Országos Bizottsága és a főváros

tendő vagy átalakítandó épületek építésmódjának kialakítása tárgyában,

66 mely a program szerint lehet nyugodtan a mai formanyelv, ha a környezettel számol. Közben rengeteg munka, eseti intézkedés emlékét őrzi és tanéisítja a MOB irattára. Lehetett újjáépítési kölcsönt, majd adókedvezményt kapni a műemlékhez, aztán ott voltak a rommá nyilvánítások - ezek voltak alapjai avari magas házak felső emeletei visszabontásának -, vagy más esetben a rommá nyilvánítás visszavonása érdekében való fáradozás. A szempontok sem egyformák. A Vámház, kérdését, hogy legyen-e rommá nyilvánítva, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa sokáig függőben tartotta - a tér nagyszabáséi forgalmi rendezését a dolog megkönnyítette volna - a Vámigazgatóság érvelését Lux Kálmán szakvéleménye is támogatta a Fővárosi Közmunkák Tanácsa ellenében, ez végül sikerrel járt.

67 Más aktákból a Lloydpalota lassú haldoklását lehet nyomon követni,

68 s el lehet tűnődni rajta kissé: vajon mi lett volna, ha a MOB enged a főváros kérésének és idejében műemlékké nyilvánítja? - ám ez nem tudható. Azon is el lehet tűnődni, mi lett volna, ha a háboréi utáni lendület tovább folytatódik, ha az a tudás, tapasztalat, jószándék, ami az egyes intézményekben évtizedek alatt felhalmozódott, együtt marad és az emberek, akik ezt képviselték, a helyükön maradnak - de ez. sem tudható, ámbár azért elképzelhetjük. El lehet tűnődni azon is, hogy ugyanannak a dolognak - itt a műemlékek védelmének - mennyire más-más oldalát látják s képviselik a különböző intézmények - majdnem aszerint: mire kell nekik? A Műemlékek Országos Bizottsága, úgy tűnik, kényes volt az egzakt minőségre. Szemléletét művészettörténészek alapozták meg, gyé)kerei mélyre nyúlnak; a kincs, a műkincs, a műbecs, a műemlék valahogy alapjaikban rokon dolgok, megőrzésükre a múzeumok hivatottak, a tudomány számára többnyire elegendő a felvételük: rajz, leírás, fénykép, térképbe jelölés. (A MOB eredeti feladata is ez volt - a felvétel, számbavétel - és valahogyan hű is maradt hozzá.) A faragott kő múzeumba való, az alapfalnak nincs műértéke.

69 Visszatérően találkozhatunk a gondos latolgatással: méltó-e az emlék - önértékeinél fogva és művészettörténeti mérlegelés alapján - a kivételezettségre, ami a védettség jogán járna. (Mögötte persze ott a másik kérdés: a netáni kisajátítás költségei.) A Fővárosi Közmunkák Tanácsa műemlékből is az újat szerette. A premontrei templomot a Margitszigeten: megőrizve, de felújítva, kiegészítve, felszentelve szépen templommá. A rekonstruált Bécsi kaput. (Volt szép terv a Florthy Miklós bástyasétányhoz, gyilokjáróval, meg ahogy kell, de le kellett mondania róla, mert a MOB nem szerette.) Az Olgyayak terve, a Via Antiqa, az is helyet kapott a Fővárosi Közmunkák Tanácsa városrendezési tervében: illett is a korhoz. (A Belső-Erzsébetváros korszerű, sávos átépítése elmaradásának azért örülhetünk és a Vámház is jobb, hogy megmaradt: a közlekedés Molochját úgyse lehet kielégíteni, nem sokat segített volna az a szép giratoire sem.) A főváros helyzete eleve más volt a műemlékek kérdésével szemben. Sokkal pragmatikusabb. Ott állandóan állást kellett foglalni. Építési szabályzat, rendezési terv, városfejlesztési elképzelések, várospolitika akkor is szembetalálta magát egyes épületek, netán épiiletegyéittesek kérdéseivel, ha nem voltak védettek. Folyton dönteni kellett és nem annyira a művészettörténeti értékelés, mint a tervezett jövő szempontjából, tehát inkábbjogászok és mérnökök közreműködésével. Mások a mérlegelés szempontjai. Amikor a műemlékvédelem korhatára a múlt század közepe, akkor az Építési Szabályzat intézkedik az. Andrássy útjellegének megőrzéséről. És a város sa-