Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Kaiser Anna: A közjó szolgálatában. A Műemlékek Országos Bizottsága és a főváros

ját hatásköre nagyon valóságos; lehetőségei is azok, de azért a szedett-vedett várostörténeti emlékeit nem nagyon tudja eladni műemléknek. Bármilyen kevés egy rövid áttekintés ahhoz, hogy az olvasó komoly benyomást szerezhessen a műemlékvédelem feladataival érintett szervezetek szerteágazó tevékenységéről, működéséről, együttműködéséről, egyet-mást talán mégis közvetítenek ezek a régi históriák. Annyi talán észrevehető belőlük, hogy ugyanaz a feladat milyen sok síkon, milyen sokféle szerepben tud megjelenni. Már az is érdekes, kezdettől mennyire nem csupán a védelemről szólnak az intézkedések, mint inkább megismerésről, számbavételről, érvényre juttatásról. Közművelődés jogcímén, városfejlesztési feladatok között vannak jelen a város életében. A jegyzék, ami nincs, önmagában is egész történet. Érdekes a hullámzás, ahogy olykor magasra emelkedik egy gondolat, aztán ellankad, gépiessé válik. Ahogy ugyanaz az eszme egyik ember kezében cél, melynek szolgálatára fordítja munkáját, másikéban eszköz, melyen keresztül a személye érvényesülhet. Az pedig szinte megható, ahogy egy intézmény, egy Bizottság, egy ügyosztály valamilyen csoportja, olykor alig néhány ember, teszi a dolgát s abból kirajzolódik a magyar kultúrtörténet egy fejezete. Leginkább őket kellene meglátnunk az események mögött, leginkább ezekről az emberekről szólnak az elmondott históriák. Szinte hihetetlen, mennyi múlhat egy-egy emberen, és ha van tanulság ezekben a történetekben, talán ez az, és ha lehet reménységünk ajövő iránt, az is ebben rejlik. Van talán valami szépség abban is, ahogy a MOB - ez a kissé bizonytalan jogkörrel és meglehetősen korlátozott lehetőségekkel rendelkező bizottság -, amely oly sokszor állt ellen a város gyorsabb cselekvéshez szokott intézményei unszolásának, irattárában milyen szépen és biztonságosan megőrizte amazok munkásságának minden közös emlékét, mint ahogy amazoknál jobban volt képes fenntartani saját jogfolytonosságát is. Lehet, hogy ebben is rejlik valami tanulság, melyen el lehetne tűnődni. JEGYZETEK 1 Az elfogadott törvény az 1872. évi XXXVI. törvénycikk, amely kimondja, hogy a főváros Buda, Pest, Óbuda és a Margitsziget területéből alakul. 2 „1870. évi X. törvénycikk a Duna folyamnak a főváros mellett szabályozásáról s a forgalom és közlekedés érdekében Buda-Pesten létesítendő egyéb közmunkák költségeinek fedezéséről és a közmunkák végrehajtási költségeiről." Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? (1870-1930). A Fővárosi Közmunkák Tanácsa története. Bp., 1931. 86. Preisich Gábor: Budapest városépítésének története. 2. A kiegyezéstől a Tanácsköztársaságig. Bp., 1964. 25-34. Budapest története. Főszerk. Gerevich László. IV. Budapest története a márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig. Szerk. Vörös Károly. Irta: Spira György, Vörös Károly. Bp., 1978. 299-309. 3 „Foglalatosságaim Óbudára vezetvén, megtekintem egyúttal az úgynevezett római izzasztófürdőt is. Atkocsizván ennélfogvást a tiszttartói hivatalhoz, tartozó tágas gazdasági udvaron, szemeim előtt láték állani egy négyszögben emelt épületet, mit eleinte tüzifecskendők félszerének tartottam,mell) hez. most már elhozatván a kulcs, lelépdeltem. A négyszög-épület belső világossági hossza 3 öl, szélessége pedig 2-3; az épület tetővel van ellátva és zsindellyel fedve, ajtajától falépcsők vezetnek alá mintegy 8 lábnyi mélységre." Nóvák Dániel: Óbudai nevezetességek. Társalkodó No 54, 1837. július 8. 213-214.