Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)

A helyreállítások mellett számos ügyben adnak szakvéleményt, vagy kezdeményeznek intézkedéseket, felméréseket, vizsgálnak meg műemlékeket, ami már a hatósági jellegű tevékenység körébe tartozik. E téren is jelentős fellendülést mutat a bizottság munkája, amihez az is hozzájárul, hogy lényegesen té>bb szakember áll rendelkezésre a feladatok ellátására. A kibővített bizottság tagjai közül Forster rendszeresen igénybe veszi az építészeket, így Schulek mellett Möller, Lux, Sztehló, Csányi és Aigner vesznek részt folyamatosan a munkákban, a falfestmények ügyében pedig Gróh István működik közre. Az ügyiratforgalom egyre növekszik, 1904-ben még 754, 1907-től 900 fölé, 1909től pedig már 1000 fölé emelkedik. Ami a hatósági jellegű eljárásokat illeti, úgy tűnik, hogy Forsternek sikerült a törvény hiányosságai ellenére, egyrészt a minisztérium és saját személyes tekintélyével a törvény általános jellegű határozmányai alapján is az esetek nagy részében a műemlékvédelem szempontjait érvényesíteni, másrészt az 1871. évi XVIII. t. cikk alkalmazásával a törvényhatóságokon keresztül eljárni. A személyes befolyás alkalmazásának jó példája volt Árva várának esete, amikor a bizottság tudomására jutott, hogy a várban már hosszabb ideje engedély nélküli munkák folynak, és hivatalosan kérte a tervek bemutatását. Erre az uradalmi főkormányzó, gróf Pálffy József meghívta báró Forster Gyulát, hogy személyesen tekintsék meg a munkákat, aki Möller kíséretével a helyszínen barátságosan megfelelő mederbe terelte a dolgokat.

104 Az esetek nagyobb részében azonban a minisztériumon keresztül intézkedtek, ami annál is szükségesebb volt, mert a főleg egyházi és városi érdekeket érintő ügyekben nem volt kémnyű már akkor sem a műemléki szempontokat érvényesíteni. Az ügyek egy része a városfejlődés során tervezett bontásokkal volt kapcsolatos. így többszöri fellépéssel és szakértői közreműködéssel sikeridt megakadályozni Lőcse középkori városfalainak lebontását.

105 Eperjesen a Rákóczi ház fenntartandó műemlékké nyilvánítása kapcsán intézkedtek, hogy Eperjes többi jellegzetes és művészi értékű házainak fenntartását városi építési szabályrendelet útján biztosítsák, ami a napjainkban elterjedő helyi védelem előzménye volt.

100 A pesti Belváros városrendezése kapcsán a fővárosi közgyűlés ismételten tárgyalta a belvárosi plébániatemplom lebontásának ügyét, figyelmen kívül hagyva, hogy az műemléki védelem alatt áll, mire a bizottság a minisztériumtól kérte a törvény érvényesítését.

107 Ugyancsak a Belváros rendezésével kapcsolatos az az eset, amikor a ferencrendi tartományfőnök a belvárosi Ferences templom lebontásának engedélyezését kérte, „oly módon, hogy a mai templom területén bérház emeltessék, a templom pedig a szerzet telkének kevésbé értékes helyén építtessék fel". A bizottság részletesen kifejtve a templom történeti, városképi, művészi és kegyeleti értékét, a kérést elutasította, és kérte a minisztériumtól az épület fenntartandóvá nyilvánítását.

108 A bizottság döntéseiben már határozottan kirajzolódik a helyenként még megjelenő purista tendenciákkal való szembeszállás. így a soproni bencés templom esetében a főapát kérte a stílszerűség kedvéért a barokk oltár és szószék eltávolítását, amihez a bizottság nem járult hozzá, ezzel szemben sürgette az elhanyagolt káptalanterem helyreállítását.

109 Ugyanakkor saját építészének tervével szemben is ugyanilyen álláspontot foglalt el a győri székesegyház nyugati oldalával kapcsolatban, amelyre Aigner kéttornyos román homlokzatot akart építeni. Itt a püspökkel teljes egyetértésben a meglévő homlokzat megtartása mellett foglaltak állást, amelyet aztán Aigner halála után Csányi állított helyre.

110 A kor tendenciái közé