Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)
Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)
tartozott a műemléki értékeknek már Dehio által is elítélt eladása és magángyűjteményekbe való elvitele. A bizottság ezen a téren is határozottan kiállt a Dehio által képviselt helyes álláspont mellett. így lépéseket tett annak érdekében, hogy a Kolozs megyei Tétre gór. katolikus fatemplomát, melyet az Egyházközség egy külföldi múzeumnak eladott, a helyszínen megtartsanak. 111 Hasonlóképpen a városi hatóság intézkedését kérte a soproni Szent Mihály utca 9. sz. két mór ház kapujának lebontása és külföldre való eladása megakadályozására ami a tulajdonos szándéka volt. 112 Végül kiterjed a figyelem a köztereken, főleg a 18. században felállított szobrokra és emlékművekre, így anyagi támogatást nyújtanak a soproni Várkerületen álló Szűz Mária szobor restaurálásához, kezdeményezik ugyanitt a Szentháromság szobor helyreállítását, 113 valamint fenntartandónak nyilvánítani javasolják a minisztériumnak a Selmecbányái Szentháromság szobrot. 114 A temetők művészeténekvédelme iránti első komoly műemlékvédelmi intézkedés a soproni 17. századi evangélikus temető megszüntetésével kapcsolatban az értékes síremlékek megmentése és áthelyezett állapotban való megőrzése kezdeményezése anyagi támogatással. 115 Ezekből a példákból nagyjából kirajzolódik, hogy a Műemlékek Országos Bizottsága működése a század első évtizedeiben a műemlékvédelem milyen területeire terjedt ki, melyek voltak a főbb veszélyek, amelyekkel szembe kellett nézzen. Ugyanakkor az is érzékelhető, különösen, ha e kiragadott példákon túl az ügyek sokaságába beletekintünk, hogy a törvény - hiányaival együtt, - a minisztérium, és a Műemlékek Országos Bizottsága együttvéve rendelkezett olyan súllyal és tekintéllyel, amellyel - helyi törvényhatóságok segítségét is igénybevéve - lényegesen hatékonyabbá és szélesebb körűvé vált a műemlékek védelme, mint századforduló előtt volt. Ilyen helyzetben érte a magyar műemlékvédelmet az 1914-ben kitört világháború.. Az ország műemlékeiben közvetlen kárt csak keveset okozott, hiszen a harcok az ország területétől távolabb folytak. Csupán két olyan kisebb betörés volt az ország területére, amely műemlékeket is érintett. Az első 1914. szeptember 25-én, amikor az orosz csapatok az Uzsoki szoroson keresztül behatoltak a Felvidék északkeleti részére. A december elejétől visszaszorításukra meginduló harcok különösen Sáros megye makoviczai járásában okoztak nagyobb károkat. Ezen a vidéken nagy számban maradtak meg a galíciai rutén templomok stílusában épült 17. századi eredetű falusi fatemplomok, melyekből Divald Kornél szerint a század elején még mintegy negyven fennállott, népiesen festett ikonosztázokkal. 1916-ban Divald szerint már alig tíz maradt belőlük. A szomszédos Zemplén megyei Sztropkó 14. századi római katolikus temploma leégett, a laborcrévi görög katolikus bazilita rendház 17. századi épületét rommá lőtték, míg Homonna városának főutcája csaknem teljesen elpusztult. Noha Bártfát is egy hétig megszállva tartották az oroszok, ott semmi kár nem történt. 116 A másik esemény az 1916. szeptember 7én történt román behatolás volt Brassónál, mely azonban csupán néhány hétig tartott. Ezalatt csupán a brassed Cenk-hegyen állott millenniumi emlékművet robbantották fel, háboréis károk nem történtek. 117 A háború okozta pusztulások a műemléki értékekben egyébként a hazai és az európai közvéleményt is megmozgatták és a hazai folyóiratokban is jelentek meg írások ezzel kapcsolatban, melyek egyben felvetették az elpusztult műemlékek helyreállításának mikéntjére vonatkozó, és máig szomorú aktualitással bíró kérdést is. 118
