Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)

egyház tervével kapcsolatban: „meglesz, mit a tervező kívánságként kifejezett: a templomnak visszaállítása nemcsak eredeti fényében, hanem, mint ő tervezte, ezen eredeti fénynek magasabb fokra emelése is ..."

93 A három nagy templom helyreállításnak kiemelése a többi közül önmagában még nem lett volna rendkívüli, de a mód, ahogyan a hiteles történetiség élményének eltüntetésével egyjobbat és tökéletesebbet igyekeztek formálni belőlük, az érthetően váltotta ki már a kortársak kritikáját és tiltakozását is. A budavári templom déli tornya ügyében Henszlmann purista teóriája és a bizottság közötti vitáról és Henszlmann véleményének elutasításáról már szó volt. Érdekes megemlíteni, hogy mind a budavári templom, mind a kassai székesegyház esetében Friedrich Schmidttől kértek szakvéleményt, aki mindkét esetben a purista szellemű és a történetileg kialakult állapotot megváltoztatni kívánó tervek ellen foglalt állást. A kassai székesegyház esetében Forster Gyula 1885ben, még mint kormányképviselő személyesen kérte Schmidt véleményét, mert maga is meg akarta akadályozni a templom eredeti belső térrendszerének lebontását és megváltoztatását, amit Steindl szerkezeti és gazdasági okokból javasolt. Schmidt véleménye az volt, hogy az eredeti állapot megőrizhető, bizonyos megerősítési munkák árán, melyek lényegében ugyanannyiba kerülnének, mint az újjáépítés. Ugyancsak a kassai székesegyház esetében pattant ki egy hosszan tartó vita Forster és Steindl között, aki minden áron ki akarta építeni a déli, csupán alsó szintjéig megépült tornyot. Mivel Steindl többszöri, végül miniszteri elutasítás ellenére továbbra is ragaszkodott a torony kiépítéséhez, végül 1896-ban lemondott a további tervezői megbízatásáról, és a csonka torony restaurálását végül is Sztehló Ottó végezte el.

94 A pécsi székesegyház esetében Friedrich Schmidt már nem mint szakértő, hanem mint tervező szerepelt, így nem szállt szembe a megrendelő püspök nagyszabáséi terveivel. Annál inkább a közvélemény, amely különböző szinteken és formában fejezte aggodalmát és ellenkezését a gyakorlatilag a templom lebontásával és új templom építésével járó terv megvalósításával szemben. Tiltakozott mindenekelőtt a káptalan, mely 1881 .június 8-án többek közt azt írja a püspöknek, hog)': „... tőle telhetően védekezik minden oly kísérlet ellen, mely a mostani alakjában is nagyszerűnek tartott és a hívők részéről vallásos kegyelettel övedzett székesegyháznak bármily irányzat miatt akár belsőleg, akár külsőleg oly változtatását czélozná, mely nem annyira a biztosítás, mint inkább a demolitió szinét viselné magán." Tiltakozik a sajtó, a Pécsi Figyelő, a városi polgárok lesújtó ítéletének és a felülrőljövő kényszer elleni tiltakozásnak hangot adva. Tiltakozott Garay Alajos dunaszekcsői plébános egy terjedelmes tanulmányban megtámadva magát a kultuszminisztert is, valamint Czobor Bélát, aki az Egyházművészeti Lapban népszerűsíteni igyekezett Schmidt terveit. A Műemlékek Országos Bizottsága, amely a budavári Nagyboldogasszony-templom esetében Henszlmann véleményében is szembeszállva ragaszkodott a torony eredeti állapotban való újjáépítéséhez, ez esetben minden ellenvetés nélkül jóváhagyja a tervet. A terv önmagában is a templom teljes átépítését tartalmazza, de a munka drámai fejleményei a kivitelezés során bontakoznak ki, amikor egyrészt az előkerülő falfestményekről csak nagy könyörgésre sikerült akvarell másolatokat készíttetni, az eredetiek elpusztulnak, az előkeridő kriptalejárók és népoltár eredeti maradványait Henszlmannak a miniszterhez intézett külön kérelme és