Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)
Marosi Ernő: Műemlékvédelem – az örökség hagyományozása
Marosi Ernő Műemlékvédelem - az örökség hagyományozása I. Definíciók: A magyar műemlék szó a 19. század leleménye, a német Kunstdenkmal kifejezés tükörszavaként vált használatossá, s nem abban az értelemben, mint franciául a monument historique, angolul a historical monument (ami némi gondot okoz a nem esztétikai minőségük, hanem a történelmi esetleg hűlt - helyszín-mivoltukban jelentős objektumok kezelésében). A mű előtag (akár a német Kunst) tudvalevőleg kétértelmű, jelenthet „mesterségest" (pl. műanyag), de lehet a „művészet" szó rövidítése is. Egy hídról pl. két értelemben mondható, hogy műtárgy: mint mérnöki létesítményről és mint esztétikai objektumról, „műalkotásról". A műemlék szó magyarul „művészeti emlék" értelemben használatos, ezzel szemben az emlékezetnek szánt, szándékosan emelt létesítmény neve - a megkülönböztetés más nyelvi kultúrákhoz képest páratlan lehetőségét nyújtva - emlékmű, ahol sem az „emlék" előtag (ti. nem tárgyat jelöl, hanem gondolkodási folyamatot, az emlékezést), sem a „mű" utótag (ti. ebben az összetételben mesterséges létesítményt jelent) nem ugyanolyan értelemben szerepel, mint megfordítva. A műemlék = művészeti emlék definícióból következik, hogy létezésének szférája a művészet, az az elvont, az újkori európai kultúrában kialakult gyűjtőfogalom, amely az esztétikai értékükben megbecsült emberi produktumokat foglalja magába. A műemlék nem rendelkezik olyan objektív tulajdonságokkal, amelyek azzá teszik, hanem az esztétikai értékítélet deklarálja a művészet részeként. Ebben az értelemben szellemi természetű: csak az műemlék, amiről mint a művészet részéről gondolkodunk, s mihelyt megszűnik ez a kontextus, nincs többé műemlék sem. Az újkori művészetfogalom egyik leglényegesebb sajátossága történetisége, amely a reneszánsz óta a művészetnek mint haladásnak, a művésznek mint versengő alkotónak elképzelésében nyilvánul meg. Ezért a műemlék valóságos élettere a művészettörténet: Winckelmann óta az egyetlen változóként tételezett művészet egységes és összefüggő történelme. Az emlék szó viszont azt fejezi ki, hogy a művészet elvont tartalma, szellemi kvalitásai egy tárgyban jelennek meg: gondolati tényezőkről van szó, de ezeket csak addig lehet elgondolni, amíg a tárgy jelen van és szemlélete adott. Ez a tárgy a szöveg, a nyom, a művészet az olvasat, az értelmezés. Egyazon szöveg, ugyanaz a nyom többféle olvasatot és különféle interpretációkat is lehetővé tesz. Vele kapcsolatban az első lehetséges feladat rögzítése, biztosítása. A műemlékként, azaz műalkotásként elismert tárgy biztosítása tehát egy nagyon speciális rendeltetés, az esztétikai értékítélet lehetővé tétele érdekében való megőrzés. Lényegében ebben határozható meg a műemlékvédelem és a művészettörténet viszonya.
