Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)

Marosi Ernő: A koldulórendi építészet Magyarországon

műhely hipotézisét. Az újabb kutatások során nyilvánvalóvá vált az is, hogy ez az udvari műhely csupán a 15. század végén országszerte elterjedt késő gótikus stílus egyik csoportját képviseli.

23 A feltűnően egyedülálló koldulórendi emlékek valószínűleg kevésbé képviselnek rendi kapcsolatokat, mint inkább a rokon emlékek nagy fokú pusztulása miatt már felderíthetetlen regionális stílusokat.

24 Tehát nem az épületek tagolásának és díszítésének stílusában, hanem mindenekelőtt elrendezésükben, illetve a tagolás mértékében kereshetjük a koldulórendi építészet sajátosságait. Ez az adottság bizonyos mértékig javítja megismerésének esélyeit, mert a kevés számú ép emléken kívül a csak alapfalaikban vagy romjaikban megmaradtak és bizonyos mértékig a barokkizált együttesek is számba jöhetnek. Az arányok így sem túlságosan kedvezőek. Gyakorlatilag ismeretlen az Ágoston-rendi remeték és a kevéssé elterjedt karmeliták építészeti emlékanyaga. A 15. század végén 50 körüli kolostort számláló dominikánus rendtartomány épületei közül 7-8-at ismerünk. Az 1379-ben kereken 50 ferences kolostorral szemben 1517-ben már 70 obszerváns kolostor volt, s ehhez járult az 1533-ban számlált 37 konventualis ház.

25 Az ismert emlékek száma 30 körűire tehető. Tipológiai következtetéseink ennek megfelelően csak igen óvatosak lehetnek. Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy sem a dominikánusok, sem a ferencesek legkorábbi emlékeiről semmit sem tudunk. A két rendnek 1221-től illetve 1232től a tatárjárásig épült házait abban a korai periódusban telepítették, amelyben még egyik rend sem rendelkezik kikristályosodott építészeti szokásokkal. Közöttük tehát más célra épült és átvett épületeken kívül leginkább sejthetők olyan, nem templom jellegű épületek, pl. szentély nélküli csarnokok, aszimmetrikus terek, amilyenek a koldulórendi építkezés kezdeteinél gyakran mutathatók ki.

26 Egyetlen atipikus jelenségre, a ferencesek bácsi templomára lehet utalni ebben az összefüggésben. A templom körtetagos boltozataival, egyhajós, nyújtott terével és a tizenkétszög öt oldalával záródó szentélyével a 13. század első harmadában épülhetett. Az a tény, hogy a ferencesek jelenléte csak 1316-tól mutatható ki, az épület eredetileg más rendeltetésén kívül azt is valószínűsítheti, hogy az átvétel nem korai

2

^ - éppiigy, mint a Selmecbányái dominikánusok esetében. Amikor a két rend emlékanyaga a tatárjárás után számunkra megfoghatóvá válik, építészetük már meglehetősen kikristályosodott. Az első, viszonylag jól megragadható csoportot - látszólag összhangban a két legnagyobb rend befolyásának kronológiájával - domonkos rendi emlékek képviselik. Ezekre a rendszerint utóbb átépített templomokra a teremként kialakított hosszház és az egyenes zárású szentély jellemző. A két korábbi, a veszprémi apácák temploma és Vasvár esetében a szentély rövid, a budai Szent Miklós-templom és a nyulak-szigeti apácák temploma esetében erősen - feltehetőleg 2-2 boltszakasznyira - nyújtott. A két női kolostorban apácakarzat volt. H. Gyürky Katalin kutatásai a budai templomban igazolták a két téregységet elválasztó, a prédikációs teret a konvent terétől elkülönítő lettner jelenlétét.

28 A boltozott szentélyből és eredetileg nyilvánvalóan sík mennyezetes hajóból álló templomok eleget tettek a konstitúciók 1220-as előírásának: Médiocres domos et humiles habeant fratres nostri. 1228-ban a bolognai generális káptalan ehhez mérettel meghatározott korlátozásokat fűzött: a konvent magassága 12 láb (Durliat számítása szerint 4,20-4,56 méter), emelettel együtt 20 (=legfeljebb 7,70 méter) a templomé 30 láb (legfeljebb 11,40 méter).

29 Ugyanitt van szó arról, hogy a templom ne legyen boltozott, legfeljebb a kórus és a sekrestye. A továbbiakban a káptalanok következetesen üldözik a superfluitatest és curiositatest, köztük a festményeket és szobrokat egészen Humbert de Romanisnak magister generalisszá választásáig, amely éppen Budán történt, 1254-ben. Utána 1256-ban, Párizsban Szent Domonkos és Veronai Szent Péter képeinek megfesté-