Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)

Krcho János- Szekér György: Adalékok a kassai ferences templom középkori építéstörténetéhez

13. Töviskoronázás. kokban, a lépték közepén alul látható. A jobb alsó sarkokba 275-ös számot írtak 90 fokkal elfordítva. A második lapon - mely a tervezett átalakításokat mutatja, a bontandó részeket nem - már csak a templom látható. A szentély falai változatlanok, megjelenik benne egy oltár, jelölik új, fiókos dongaboltozatát, északra új ajtó nyílik és az abla­kokat is átalakítják. A szentély és a hajó között új elválasztó fal készül. A hajót négy pillér beépítésével kéthajós rendszerben öt szakaszra tagolják, hevederekkel elválasztott négyzetes mezőket és élkeresztboltozattal kialakítva; a hajók tengelyé­ben a nyugati oldalon egy-egy ajtó, a déli falban az öt szakasznak megfelelően egy-egy átalakított ablak van. A szentélyzárás mellett balra: „Alte Franziskaner kir­che zu cashau", a szentély mellett balra: „Chor", a hajó mellett balra: „Kirchen zum Provienthaus" 47 alul szignó és lépték található. A szentély mellett jobra lévő pecsét körirata: „Hofkammerarchiv Wien I". Jobb alsó sarokban 277-es szám van. A második lap újabb bizonyítékként szolgálhatna a kéthajós rendszer mellett. Kézenfekvőnek tűnik, hogy egy átalakítás során, a korábbi részek közül, amit lehet azt megtartanak; itt egy középoszlopsort, esetleges köpenyezéssel, vagy akár csak ala­pozását felhasználva. A kéthajós rendszer különben is szokatian ebben az időben. A tervlapok eredetével kapcsolatban azonban kételyek merültek fel. A lapok összetartozása kétségtelen az azonos szignó miatt. Három kéztől származnak a második lap feliratai; a szignótól eltérő a ferences templomot megnevező, és egy

Next

/
Thumbnails
Contents