Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)
Krcho János- Szekér György: Adalékok a kassai ferences templom középkori építéstörténetéhez
12. Ostorozás. 8 méter körüli görbületi sugár tartozna. A mért 610 cm-es görbületi sugár tehát egyértelműen kéthajós rendszerre utal, nagyobb mint a háromhajós rendszerhez tartozó és kisebb mint az egyhajós rendszerhez tartozó görbületi sugár. Váratlan, újabb bizonyítékra véltünk bukkani akkor, amikor az Országos Levéltárban két 17. századi tervrajzot találtunk, 45 melyek egy átalakítási terv lapjai. Mindkét lapnak azonos szignója - Alexander Canevale. (3, 4. kép) A „régi alapfalak"-kat mutató első lapon egy kolostor alaprajza látható. A sokszögzáródású szentély poligon oldalain egy-egy ablak, a déli oldalon két ablak nyílik. A szentélyhez nyugatról szélesebb hajó kapcsolódik. A diadalív szűkített, előtte a hajó keleti szakaszát harántfal választja le, nyugat felé a diadalív nyílásával megegyező szélességű nyílás. A keskeny térrészből, az északi oldalon ajtó nyílik a kerengőbe. A nyugati fal közepén ajtó, a déli falon három ablak látható. A szentély és a hajó támpillér nélküli, csatlakozásuknál északon torony áll, melynek északnyugati sarka pillérszerúen kiképzett; itt fordul a kolostorszárnyakkal övezett kerengő. A kerengő udvari falát csak egy vonal jelzi. A kerengőszárnyakon a nyílások kávája a külső síkon van, jellegzetes hármas nyílás csoportja - ajtó kétoldalt egy-egy ablakkal - két helyiségnél is elfordul. A kerengő közepén felirat van: „Piano del fundamenti vechió". 46 A kolostor északi oldalán újabb kis udvar található, közepén kúttal. A nyugati szárny a hajó északnyugati sarkához képest kicsit „visszahúzott", előtte nyugat felé még egy helyiség van. A szignó a jobb alsó sar-