Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)

Buzás Gergely – Laszlovszky József - Papp Szilárd - Szekér György – Szőke Mátyás: A visegrádi ferences kolostor

A szentélynek azonos típusú lábazati párkánya lehetett a hajónak a kerengőudvarba nyúló támpillérein megmaradt lábazatával, ugyanis egy ilyen párkánykő került elő másodlagos befalazásból a 16. századi, új szentély északi falából. A déli kerengőszárny belső falán kőpad húzódott végig, és szemben, az ablakok alatt is kőpadok voltak. (5/a kép) Az itt, 1988-ban nyitott szelvénnyel megállapíthattuk, hogy a kerengő alapfalai igen mélyre nyúltak le, építése során a területet magasan feltöltötték. A kerengőszárny keleti részén ajtó nyílott a templom hajójába. A folyosó nyugati végén egy lépcső vezetett fel, talán a templom karzatára. Az északi kerengőfolyosó a többinél jóval szélesebb volt. E felett, és talán a nyugati szárny felett is emelet helyezkedett el. A kerengőablakok valójában nyitott árkádívek voltak. A kívül-belül rézsűbe metszett homorlattal profdált csúcsíves árkádok szabálytalan nyolcszögletű pillérekre támaszkodtak. A kerengőudvar - valószínűleg a helyszűke miatt - kelet-nyugati tengelyű, téglalap alaprajzra épült. Északkeleti sarkában a fal mentén kúpcserepekből rakott esővízelvezető csatorna került elő. Az épülettől északra udvar helyezkedett el, ahonnan két ajtó nyílott a kerengőfolyosóba. A keleti kolostorszárny északi helyiségéből egy máig használatban lévő középkori pince nyílik, magát a helyiséget is használhatták még a kolostor pusztulása után, mivel a kerengőbe vivő ajtaját a folyosóboltozat bordáival falazták el. A következő helyiség dél felé egy poligonális záródású kápolna, melynek az oltár körüli részét két lépcsőfokkal megemelték. Az ajtót a kápolna középtengelyétől dél felé kissé eltolták, hogy illeszkedjen a kerengőboltozat szakaszolásához. A kápolna mellett délről egy átjáró vezetett a kolostor hátsó udvarába. A következő helyiség a 16. század elején épített nagy torony alja, melyet egy keskeny folyosó választ el a templom szentélyétől. A nyugati szárny beosztását még nem ismerjük, egyelőre csak egy osztófal nyomai és egy nyugat felé néző elfalazott ajtó került elő. A szárny északnyugati sarkához L alakban további épületrész csatlakozott, az első helyiség alápincézett, és délről nyíló bejárata volt. A 16. sz. első évtizedében lebontották a templom régi rövid szentélyét és egy jóval nagyobb méretű újat építettek a helyére. A templom és kolostor II. Ulászló-kori átépítése utáni formájáról, színvonaláról az alaprajzi rendszeren túl az ekkor készült boltozatok is segítenek képet alkotni. A kutatás jelenlegi fokán úgy véljük, hogy a 16. század elején végzett átépítés, mely az egész kolostort érintette, a templom esetében a Zsigmond-kori hajót változatlanul hagyta, csak annak szentélyét nagyobbította meg. A hajó egykori boltozatára nézve nem mondhatunk biztosat, a már említett, talán a hajóhoz köthető falpillér töredék csehországi párhuzamai alapján elképzelhető, hogy a hajó építésekor 1425 után már a keresztboltozatnál összetettebb, talán „parieri" hálóboltozattal fedték le. Az új szentély, a keleti szárny kápolnája és a kerengő boltozataira vonatkozóan viszont rendelkezünk olyan támpontokkal, melyek alkalmasak arra, hogy e boltozatok bizonyos mértékű rekonstrukcióját és stíluskapcsolatainak felvázolását is megkísérelhetjük. A szentély boltozatához kötehetőek azok a viszonylag nagyméretű, mintegy 17,5 cm széles bordák, melyek töredékeit az 1987. októberében a szentélyt vizsgáló szelvényeinkben mutatkozó omlásréteg is tartalmazott, de többségük a Fő u. 41. sz. területen 1982-ben került elő. Ezek között szerencsés módon egy csomópont töredéke (6. kép) is akadt, mely lehetővé tette az értelmezést. A csomópont vizsgálatából kiderült, hogy az érkező és az induló bordák profilja eltérő. Az érkező bordák profdja (T/a. kép) - mely ismereteink szerint egyedülálló a magyarországi anyagban - kétszerhornyolt alapforma gazdagabb változata, az orrlemez