Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Déry Attila: Az építészeti eklektika anyaghasználatának kérdéséhez

Az építészeti eklektika anyaghasználatának kérdéséhez DÉRY ATTILA építészeti eklektikát elitélő kritikák fő érve az. eklektika anyag-használatának „hazugsága", „hamis" homlokzatok malter-reneszánsz... jelentették az utókor számára az 1860-as évektől az 1920-as évekig terjedő időszak építészetét. A bírálók a kő helyettesítésében és bizonyos anyagoknak nemesebb anyagok látszatát keltő hatásán akadtak fenn. Bírálatukkal szinte azt sugallták, hogy a nem „őszinte" anyag-használat a tervezők jellemhibájából következik. Érdemes szemügyre vennünk - ha a „teljesség igénye" nélkül is -, hogy valóban olcsó és hazug anyagokat, hitvány eljárásokat használtak-e, valamint, hogy' valóban felületesen és igénytelenül dolgoztak-e akkor az építőmesterek? A homlokzat-alakítás 19. századi gyakorlata hosszú fejlődés eredménye. A 18. századi építőmestereket, a kitett tagozatok tartósságának problémái e század második felében a homlokzatképzés egyszerűsítésére indították. Nem választható el e törekvés a szénbányászat és -fűtés elterjedésétől; a jelentős kéntartalommal bíró barnaszenek használata a levegő kénsavtartalmának növekedéséhez, ez pedig a kőanyagok gyorsabb pusztulásához vezetett. E „derivációs" folyamat előbb a barokk plasztikus homlokzat-rajzolatát szorította bele az alapsíkhoz képest negyed- és féltégla-mértékkel ki- és beugratott monumentális mezők kialakításának gyakorlatába, majd a 19. század húszas éveire kikristályosodott a Hild, Pollack és társaik nevéhez kötődő, vakolt síkhomlokzatos klasszicista építészet. E folyamat építés-kivitelezési szempontból szükséges és logikus volt. A jó minőségű vakolat, hosszú élettartama és fagyállósága miatt, az általánosan használt mészkő tagozatok-burkolatok megfelelő alternatívája volt. A klasszicista építészet nem fektetett súlyt a kő megmutatására; rendszeresen be is vakolták a kő ablakkereteket. Csak e század második fele látta ismét a reprezentáció nélkülözhetetlen kellékének a kőből készült homlokzati díszítést és a „kőszerűséget". Ekkorra az építés-kivitelezés gyakorlata összetett, kifinomult megoldásokat bocsátott a tervező rendelkezésére. Ez az iparművészeti szintig emelkedő „kézműves" építés-kivitelezés időszaka. A kor építészete, felismerte és a maga eszközeivel meg is oldotta azokat a problémákat, amelyekkel találkozott. Az építőmesterek egymástól alig eltérő megoldások közül választhatták ki a számukra megfelelőt.