Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)
Vukov Konstantin: Kelet-Magyarország és Kárpátalja egyházi faépítészetének kapcsolatai
4. kép A templom délkeleti nézete helyreállítás után készültek az ajtó sematikus, felül íves lezárást kapott. A déli bejáratot ajtóként nem nyitottuk meg, mivel erre nincs szükség. A nyílásba kívül fix vasrács mögé üvegezett nyílászáró került, mely a leszűkített ablakméretek következtében csökkent belső világítást javítja. (4. kép) A századeleji tornyot részletformáival együtt helyreállítva megtartottuk. A homlokzatfelület színezésében különbséget tettünk a középkori és újkori részek között. A templombelsőben letisztítottuk a falfelületeket. Megtartottuk és bemutattuk a középkori falképmaradványokat. A szentély keleti falán a 18. századi festést állítottuk helyre, megnyitva a tengelyben az egykori román ablakot. Új tervezési feladat volt a tönkrement borított fafödém helyett a hajó új lezárásának kialakítása. Kazettás rendszerű födémet terveztünk, a tartóelemeket jelentőségük szerint színben és méretben megkülönböztetve. Minden kazetta egy-egy pallókeretet, végül felső deszkaborítást kapott. A födém szellemében építettük újjá a rossz nyugati karzat faszerkezetét és lépcsőfeljáróját, itt azonban a 20. század eleji festett mellvédlapok visszakerültek eredeti helyükre. A templombelső új padlóburkolatot ka-