Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Gerő László 85 éves / Glückwunsch zum 85. Geburtstag. Horler Miklós köszöntője

meg, hogy a munkák a helyszínen valósulnak meg, az építész, és a szakmunkások baráti kapcsolatain keresztül. A műemlék-helyreállítások építészeti feladatai mellett a magyar műemlékvédelem formálódó szervezetében egyre több átfogó feladatot vett kézbe és irányított vagy végzett személyesen. Mindenekelőtt már 1950-ben meghirdette - és külön kiadványban is közzétette - a „megelőző műemlékvédelem" programját, mintegy előre látva, hogy a gazdátlanul maradó, vagy gondatlanul kezelt műemlékeket milyen veszélyek fenyegetik, és sürgetve a rendszeres karbantartást, mint a védelem elsődleges feltételét. 1951-53 között személyesen irányította és szerkesztette a városképi és műemléki vizsgálatok országos programjának munkáit, majd ezek nyomán a hivatalon belül O látta el a műemléki jelentőségű területek és műemléki környezetek körülhatárolásának feladatát, amelyek jórészt máig is eszerint vannak védetté nyilvánítva. A történelmi városközpontok kutatása, védelme, újjáélesztése, rendezése aztán tudományos és szakirodalmi munkásságának is egyik legfontosabb témájává vált. A mind jobban bontakozó műemlékvédelem sokasodé) feladatai kapcsán felismerte, hogy a munkába bekapcsolódó fiatal generációk és lelkes társadalmi munkások számára át kell adnia mindazt a tudást és tapasztalatot, amelyet itáliai tanulmányútjaitól kezdve személyes gyakorlatán át összegyűjtött, és ezért megírta, megszerkesztette és 1958-ban kiadta a műemlékvédelem máig egyetlen átfogó kézikönyvét „Építészeti műemlékek feltárása, helyreállítása és védelme" címen. Hasonló jelentőségű felismerése volt az is, hogy a műemlékvédelem egyre szélesedő és önálló szakterületté váló tevékenysége nem nélkülözhet egy olyan szakfolyóiratot, amelyben egyrészt a különböző szakemberek egymás közti kapcsolata, tájékoztatása, véleménycseréje, másrészt a széles közvélemény megfelelő irányba való orientálása, végül a külföld eseményeinek és eredményeinek közvetítése megvalósulhat. Ezért hozta létre személyes kezdeményezéssel és erőfeszítéssel a „Műemlékvédelem" című folyóiratot, amely 1957-ben meginduló első számától máig 37 évfolyamot ért meg az O főszerkesztésével, ami önmagában is ritkaságszámba menő eredmény a folyóiratok történetében. Ezt a lapot máig is O szerkeszti, menedzseli és élteti — reméljük, még nagyon sokáig. Ez a folyóirat egyben kicsit az O személyes fóruma és katedrája is lett, ahonnan - a műemlékvédelem teljes horizontjára kitekintve - adta közre időről időre tanítását, véleményeit, javaslatait, kritikáit és útmutató megjegyzéseit, cikkek, glosz szák, recenziók vagy szerkesztői jegyzetek formájában, ezzel egyfajta állandó szellemi felügyeletet és irányítást gyakorolva a szakma felett. A műemlékvédelem hivatalos szolgálata mellett kezdettől fogva résztvett a különböző társadalmi szervezetek munkájában is, mintegy a szakma nagyköveteként minden irányban képviselve annak érdekeit. 1951 óta a Magyar Építőművészek Szövetségének alapító- és vezetőségi tagja, a Műemléki Bizottság elnöke, 1952-től, megalakulásától tagja a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottságának, amely 1990-ben tiszteleti tagjává választotta, éppúgy, mint 1991-ben a Művészettörténeti és Régészeti Társulat is, tagja volt a Balatoni Intézőbizottságnak, a Tudományos és Művészeti Bizottság elnökeként, valamint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Központi Művészeti Bizottságának. Tudományos munkássága természetszerűen kapcsolódott építészeti és műemlékvédelmi tevékenységéhez. A budai Vár restaurálásának hatalmas feladata vezette az európai várépítészet történetének tanulmányozására, amiből aztán személyes építészettörténeti eredmények születtek. Kutatásai során rövidesen rájött, hogy a század elején született európai vártörténeti összefoglalások önkényes és esetleges szempontok szerint próbálták a várakat csoportosítani, épp ezért azok