Mezősiné Kozák Éva: A vértesszentkereszti apátság (Művészettörténet - műemlékvédelem 5. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Az apátság régészeti feltárásának ismertetése - A XIII. század eleji apátsági templom

A szentély belsejét a kutatás előtt köves, bolygatott talaj fedte. Két keresztirányú árokkal kutattuk meg e területet(2, 5. árok). A tiszta talaj 340 cm mélyen látható, a szentély alapozása 220 cm magas. A bolygatatlan talaj felett égett tetófedőcserepes réteg húzódott, amely előtt téglaboltozat behullott maradványa került elő, faragott kváderekkel és félnyolcszögletes bordákkal. Ez utóbbiak a szentély boltozatára utaltak. Faragatlan köves törmelékes és humuszos talaj zárta a feltöltést. Sajnos a terület erős bolygatásai miatt az oltárépítménynek nyoma nem maradt, temetkezést sem találtunk. (60. kép) A szentélybelső, a szentélynégyezetból kiágazó fülkékből épül fel. Ezek sem alaprajzukban, sem magasságukban nem egyformák. Alul a fő- és két mellékkaréj patkó alakú. A főkaréjt keletről három keskeny, magas félköríves ablak törte át. Az egy-egy ablakos déli-, illetve északi szentélyfülke kisebb és alacsonyabb, mint a főkaréj. Mind a három karéjon egy vízszintes, hengeres elválasztó tagozat felett emelkedett a kváderekből képzett félkupolás boltozat. A két mellékfülke nem kapott kiugró lábazati kialakítást. A szentélynégyzet délkeleti szögletében teljes épségben megmaradt egy sarokoszlop. 16. rajz A szentélybelső rekonstruált homlokzata.