Mezősiné Kozák Éva: A vértesszentkereszti apátság (Művészettörténet - műemlékvédelem 5. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Az apátság régészeti feltárásának ismertetése - A XIII. század eleji apátsági templom

is kaphattak. Az ívsoros párkánydarabok egységesen csúcsíves lezárást kaptak, de találunk egyszerű zárasd, és horonyszöglet, vagy szöglet kialakítású elemekkel tagolt darabot is. (57. 58. 59. kő) A hajó párkányzata gótikus jellegű. Az ívsoros párkányok, csúcsíves zárásukkal fiatalabbnak mondhatók, mint a szentély párkányrendszere. Sajnos beépítési magasságuk ismerete nélkül a gazdag párkányanyag csak kőtári bemutatást nyerhet. (14. rajz) A külső keleti homlokzat A szentély körül elhelyezkedő törmelékdombot kutatóárkokkal három helyen átvágtuk (7-9. árok), hogy képet kapjunk a templom körüli feltöltődésről. (50. kép) A déli, délkeleti oldalon a feltöltés nagysága 1-120 cm, az északi oldalon viszont e feltöltés mértéke eléri a 170-220 cm-t. A szentély keleti falára merőlegesen kijelölt árokban (7. árok) felül, a takart lábazattól lefelé laza talaj mutatkozott, alatta közvetlenül mázatlan tetőfedő cserepekkel fedett és a habarcsas réteget, lejjebb, az erdei talaj alatt pedig sárga tömör, tiszta talajt láthattuk. A XV. századi szint 30-40 cm-rel magasabban jelentkezett. Az alsó rétegben XIV. századi bécsi fazék mesterjegyes pereme került eló. (51. kép) Az északi oldalon felül laza törmelékes talaj húzódott, faragottkövekkel. Ezalatt egy átégett réteg került elő, amelyet barna talaj követett, sok XIV-XVI. századi kerámiával, üvegtöredékkel, római tetőfedőkkel, mázas edényekkel, mérműves kályhacsempével. Lejjebb mázas-mázatlan tetócserepekkel teli réteg mutatkozott. E réteg a szentélylábazat hengertagos magasságáig tartott. Habarcsos talaj és sárga kavicsos réteg zárta a betöltést. Az épület lehullott tetőzetének nyoma egységesen 60 cm magasan jelentkezik felette azonban sok bolygatás figyelhető meg. A behullott római tetőfedők és a gótikus faragott részletek a kolostor sekrestyéjének omlásából kerültek elő. A templom épületéből a legjobb állapotban a keleti homlokzat fószentélykaréja maradt meg. Falai ma is nagyrészben 5-14 m magasan állnak A mellékszentélyek közül az északi jobban megőrződött, a déliből csak szinte a falmag maradt meg a külső felületen. (52. kép) A főszentély egyedi kialakítású, a szentély négyzetből egy nagyobb félköríves, és az északi- és déli oldalon egy-egy alacsonyabb karéj emelkedik ki. A főszentély és mellékszentélyek lábazata gazdagabb kiképzésű, mint a hajó részen lévő. A lábazat 140 cm magas, és a síkból 20-24 cm szélesen emelkedik ki. A talapzatot felül egy gömbölyű és egy hornyolt elem zárta. A fószentélyen végig megmaradtak az építési gerendafészkek. A feltárt részletekből megállapítható, a fő szentélykaréjt négy, az oldalkaréjokat két-két falpillér tagolta. Ezekből egy áll, háromnak a lábazata maradt meg. A déli- és északi mellékszentélyt két-két falpillér tagolta, de ezek közül csak az északi mellékszentély lábazatai és indításai maradtak épen. A mellékszentélyek magassága a főszentély két oldalkaréjával egyező kiképzést kapott. A falpillérek a kiugró lábazatról indultak, profiljuk két párnatag közötti horony, amely külön-külön szögletes tagozattal válik el. A lábazatok szögleteit barázdált bimbók és finom palmetták dísztítik. A feltűnő, meredek lábazati kiképzés azért készülhetett, mert a templomot eredetileg szélesebb alapokkal és felmenő falakkal szándékoztak építeni. A falszélességet később csökkentették. A szabadon maradó padkák alkalmassá váltak falpillér indítására, de a szűk hely miatt meredekké váltak ide XIII. századi lábazatforma már nem fért volna el.

106 (53-54. kép) A főszentélykaréjon egy falpillér épen megmaradt. Az oszloptörzs magassága 810 cm, az oszlopfő korinthuszi jellegű, nagy kihajló levelekkel és ion volutákkal. A falpil-