Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
Winkler Gábor: Soproni polgárházak a 19. században
minden egyes lakószoba a másik érintése nélkül megközelíthető - teljesen úgy, ahogy azt mai, szigorú építési előírásaink megkövetelik. Az alaprajz teljes hosszúságában végigfutó „középfolyosó" egyetlen, jól használható lakóegységgé kapcsolja össze a bérlemény különböző rendeltetési egységeit. Lényegében hasonló szellemű a hátsó keresztszárny elrendezése; a háznak ez a véghomlokzata gazdag parkra néz, így itt a Várkerületre néző lakásokkal azonos értékű lakóbérlemények jöttek létre. Az 1870-es évek után a lakóházépítés fő területe a Belvárosból a Deák térre és környékére tevődött át. A Széchenyi tér 13. számú ház 21 e divatos városrész kapujában, az Erzsébet utca indításánál épült, 1889-ben, Ludwig Schöne tervei szerint. (10. kép) Az egyemeletes lakóház szerkesztése már a 19. század legvégén alkal10. kép Széchenyi tér 13. Földszint alaprajza (Ludwig Schöne, 1889) mázott, újabb elképzeléseknek felel meg: a saroktelek különösen kedvezett az étjabb megoldások alkalmazásának. Schöne lényegében a közel derékszögéi saroktelek átlójára szerkesztette rá az épület alaprajzát: ezzel az épületsarok kiemelt városképi és építészeti helyzetbe került. Schöne ennek megfelelően „sarokhangsúlyos" épületet tervezett. Ha nem is mindenem azonos következetességgel, de az átlóra felépített alaprajzot az építész a legapróbb részletekig igyekezett megvalósítani. A kapualjból negyedkörszeletív alaprajzéi tér nyílik, melyben hatalmas, köríves lépcső indul a magasföldszint pihenőjéig. Az emeleti előtér igen tágas, ha nem is olyan szabályos, mint a földszinti, negyedköríves belépő. Maga az emeleti lakás is a kereszttengelyre szimmetrikus, a sarokszoba 45°-ban lecsapott, rövid sarkánakjelentőségét zárterkély hangséüyozza.
