Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Mendele Ferenc: Csempeszkopács középkori temploma

értelmezni, mint az építkezés második periódusát, hiszen ennek román kori datálásához nem férhet kétség. Mindent egybevetve, a templom román kori állapota rekonstruálható volt: hajója és félköríves záródású, keletéit szentélye ma is alapvetően a 13. század közepén kialakult állapotnak felelhet meg. A helyreállítás során sem falazott oltárát, sem a hajóban a döngölt földpadlót (ami csak a leírásokból ismert) nem állítottuk helyre. Helyette - hasonlóan a szentélyhez - a kutatás során feltárt, „tört rendszerű" téglaburkolatot készítettünk, ugyanígy a toronyaljban is. (6. kép) A templomhajó északkeleti sarkában a (padlósíkban) keretezetten bemutattuk a szószék alaprajzi méreteit is. A korábban is téglaburkolatú szentély járószintje, a feltárt leletek egy részének megőrzésével készült el. A helyreállítás után most a hajót újonnan tervezett - „kazettás" mennyezetre utaló - fafödém fedi. A 17. században épült, boltíves karzatot ugyanakkor - koronázó mellvédjét átformálva - az eltérő anyagok (vakolt fal és fa) kapcsolatára utalva megtartottuk. (11. kép) (A karzat, bár nem egyidős a középkori templommal, de bizonyos, hogy a késő reneszánsz festésnél korábbi.) Sikerült - nem kevés ellenkezés dacára - a régi padokat szerkezetileg megerősítetten és az alapvetően szükséges restaurálást elvégezve megtartani. A templomhajó déli, északi és nyugati oldalán a mélyített falfülkéknél - a helyi igények ellenére - új funkciót nem fogalmaztunk meg. Ugyanakkor a jogos igényt figyelembe véve a sekrestyének a kialakítása megtörtént. Ezt a toronyaljban helyeztük el. A templom mostani tömegformálása az egyértelműen rögzíthető kutatási eredmények alapján történt meg. A helyreállítás során ez elsősorban azt jelentette, hogy a templomhajónál új tetőszerkezetet kellett készíteni. (12. kép) A boltozott szentély feletti tetőnél csak javításra volt szükség, a nyitott fedélszékes toronyfedésnél pedig - mint korábban utaltam rá - új formálásra és szerkezeti kialakításra kellett vállalkozni. A torony tetőszerkezete igényes ácsmunkával készült el, ideértve a toronyban visszaállított - a dongaboltozatok közötti - lépcsőt is. A kivitelezők aktív magatartása jóvoltából sikerült azt is elérni, hogy a torony, a hajónál és a szentélynél lévőhöz hasonlóan (utóbbi volt az etalon) kettős tetőfedéssel készüljön: kisméretű, 12/17 cm-es, „apró-cserepes", pikkelyes legyen a külső burkolás, a tetőéleknél és a gerinceknél pedig a szeges egyenes és ne „kúpos" testű kúpcserépből készüljön. A templom külső felületeire, valamint a helyreállítás során elvégzett munkákra vonatkozóan rögzíteni szeretném, hogy: — Újabb falazás csak az ereszpárkányoknál történt, illetve a kórus helyreállítást megelőző feljáratát megszüntetve, pontosabban módosítva egészítettük ki a falakat. A fal ko rónák javításán és kiegészítésén túlmenően az oromfalakat (csúcsfalakat) is kijavítottuk. Ez elsősorban a templomhajó keleti oromoldalán jelentett - a megőrzés mellett - részbeni magasítást és felfalazást. Egyúttal a lábazat rongált nem a csorbult! - idomtégláit a helyreállítás során konzerváltuk, és csak esetenként cseréltük ki. — A szentély déli - a 18. század közepén végzett tatarozás során kialakított - ablakát (volt résablakot), amelyet 1927-ben részben átformáltak, „vakablakként" megtartottuk. (Itt a középkorban egy kisméretű ablak lehetett. Erre utal a belső térben a szentek egyikének itt fellelt, freskóban ábrázolt, félrehajtott feje.) — A külső és a belső vakolat helyreállítását megelőzően (a középkori járószint feltárása után) utólagos falszigetelésre csak a felmenő falaknál került sor. Ezt kiegészítve a templomtestet „szívogattál", 60 cm széles szivárgókkal öveztük, biztosítva ezzel a csapadékvíz elvezetését. A szivárgók aljára drenázscsöveket helyeztünk el. A középkori falak mellett kialakított, kifelé lejtő elvezetés és az agyagból kialakí-