Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Mendele Ferenc: Csempeszkopács középkori temploma

tott árok azt is lehetővé tette, hogy a templombelső padlóburkolata alatt szigetelést nem kellett készíteni. A fektetőhabarcsba ágyazott és ugyanennek kitüremkedéséből megformált fúgázással készült padlóburkolat alá - az aljzatbetont követően - csak szitált sóder került, 15 cm-es rétegvastagsággal. A szentélyben a kórusból kibontott, 15/30 cm méretű, égetett téglát fektettünk le. A torony harmadik dongaboltozata fölött tartottuk csak szükségesnek, hogy az ikerablakok védelmére - a csapó eső miatt - kétrétegű, ragasztott lemezfedés készüljön. A templom külső (részben belső) sérüléseinek pótlásait, a belső szintek változása miatt szükséges vakolat-kiegészítéseket a meglévőkhöz igazodva, hozzá dolgozottan (núta nélkül!), mészhabarcsvakolattal - mészfestékkel, kisecsettel felhordva - készítettük el. A helyreállításnál csak folyami homokot használtunk fel a vakolatoknál, anyagában színezetten. A toronytestnél az új vakolatot a lábazat fölött rabichálóra hordtuk fel, és ugyanezt tettük - a szükséges lejtéseket biztosítva - a középkori ablakoknál is. A toronybelső laza, feltáskásodott vakolatrészeinek eltávolítása után itt is felújítottuk a felületeket, de ezeket kanálháttal felhordott habarccsal egészítettük ki. A helyreállítás során a templom statikai megerősítésére is sor került, amelyet alapvetően csak a torony erősen repedezett fala igényelt. Ennek során a „koronát" vasbeton koszorúval láttuk el, egyben szakaszos aláfalazással a hajó és a szentély alapfalait is biztosítottuk. A torony meglévő dongaboltozatait is kijavítottuk: vasbeton gerendákkal erősítettük meg, helyenként „visszaboltoztuk" elsősorban a toronytest megerősítése érdekében. A helyreállítás során az új liturgikus teret is kialakítottuk. Előzményeként megemlítem, hogy a felújítást megelőző állapotot a 18. század utolsó harmadában alakították ki, a barokk oltárral, valamint a szószékkel együtt. A hajó és a szentély találkozásánál a diadalív lépcsősen tagozott falpilléreken nyugszik. A diadalív északi pillérét a 18. században - a szószéknek helyet keresve - lefaragták. Ugyanezen a pilléren kisméretű, középkori szentségház - fülke - került elő. (13. kép) Az új liturgikus tér kialakításánál - az egyházi előírásokon túlmenően - a századok óta kialakított, több építési idő periódusainak, gazdagon fogalmazott korszakainak, az azokat reprezentáló értékeknek megőrzésére, átmentésére is törekedtünk. A középkorra vonatkozóan csak az alaprajzra tehettünk jelzés értékű utalást, utalásokat. Rangos „tárgyi" értékeket a barokk korból örököltünk. Jelesen az oltárképet, annak levéldíszes, fából készült keretezését, csúcsán Szent Mihály szobrával. (A festett oltárkép 1758-ban - ezt a leírások is igazolják - már bizonyosan megvolt.) Dorfmeister István „Szentháromság"-ot ábrázoló oltárképét a kórus északi falán helyeztük el. Az oltár gazdagon formált kerete a restaurátorok feltárása során került elő. Értékelése és a további teendők meghatározása - a színnyomok alapján - a helyreállítás során egyértelmű feladatot jelentett számunkra. Az aranyozást és az ezüstözést (kijavítva) megtartottuk. Az utólag készített, (silány) ezüstözött felületekre utaló rétegeket eltávolítottuk, és ezeket lapezüsttel pótoltuk. A képkeret - részben - legbelső, feketére átmázolt sáyján aranyozva, a bordázott külső oldal lazúrozva, ezüstőzéssel készült. A két puttófejet - az új liturgikus tér kialakítása után is - nagyjából az eredeti helyükön helyeztük el. Az úgynevezett „plasztikai" hiányok kiegészítésére csak ott vállalkoztunk, ahol ezt a labilitás, a szerkezeti megerősítés igényelte. A később formált tabernákulum (alsó része trapéz alakú) helyreállítását a szűk tér ellenére is fontosnak tartottuk. Ajtajának gerincét idomacélból készítettük el (vázszerkezettel), és ezt mindkét oldalon tölgyfából készült borítással takartuk. Az Í5