Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Gerőné Sándor Mária: A pécsi várbeli Aranyos Mária-kápolna egy reneszánsz kőemléke

3. kép A sírfedlap koszorúval díszített töredéke a feltárás közben sőbbi okleveles adat 1504-ből való, miszerint Ernuszt Zsigmond pécsi püspököt ekkor temetik ide. A kápolna pusztulása, vagyis belső szobrászati díszeinek elpusztítása és a sírok feldúlása és kirablása 1543-ra, Pécs török elfoglalásának idejére tehető. A hajó tengelyében, nem messze a diadalívtől, egy hosszanti téglalap alaprajzú, falazott sírgödröt tártunk fel. A feltárás során a sírgödör aljáról egy tipikus, zöld­mázas, török talpastál töredéke került elő. Y/ is kétségtelenül azt bizonyítja, hogy a pusztulás a törökkor elején történt. A régészeti megfigyelések tanúsága szerint a törökök a kirabolt és feldúlt sírgödörbe az összezúzott gótikus faragványokat, va­lamint egy reneszánsz, vörös márvány sírfedlap töredékeit is bedobálták. E rövid tanulmány keretében az Aranyos Mária-kápolna egyetlen reneszánsz emlékét kívánjuk feldolgozni egyrészt azért, mert a püspökvári leletanyagban csak ez az egy reneszánsz darab került elő, másrészt pedig azért, mert Pécsett hasonló technikával készített, vörös márvány sírfedlap nem ismeretes. Díszítésének minta­kincse sem jellemző a pécsi reneszánsz kőfaragványokra. Eltérő a Szatmári György püspöksége idején (1505-1521) Pécsett működött re­neszánsz kőfaragóműhely ismert és feldolgozott anyagától stíluskritikai szempont­ból is. A vörös márvány 1 1 fedlap 5 darab 15 részben összeilleszthető töredékből áll. (3-4. kép) A meglévő töredékek alapján a fedlap mérete, valamint nagyrészt dí­szítése is rekonstruálható. (5. kép) A téglalap alakú kő rekonstruált hossza 156,5 cm, szélessége 72 cm, átlagos vastagsága 6,5-7 cm. A téglalap alakú mezőt közé­pen egy csaknem szabályos kör alakú koszorú díszíti, amelyet levelekből, gyü­mölcsökből és kalászokból kötöttek. A koszorút szalagpár fonja át. A mintázat a hossztengely vonalában szimmetrikusan helyezkedik el. A koszo­rút átfonó szalagpár a hosszanti tengely irányában a koszorú felső és alsó rés/én

Next

/
Thumbnails
Contents