Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Árpás Endre – Emszt Gyula - Gálos Miklós – Kertész Pál – Marek István: Az ún. Budakörnyéki márga és jelentősége a magyar építészettörténetben

tornya környezetében kíséreltük meg azonosítani, de tágabb környezetre utalt az, hogy rövidesen az eszergomi vár szintén reneszánsz anyagában is meghatároztuk. (2, kép) A kutatás előrehaladtával számos más műemlékben is meghatározásra került és e kőzet jelenlegi ismereteink szerint megjelenik az Esztergom-Sümeg-Otvöskónyi-Siklós-Bács (Szerbia)-Nyírbátor sarokpontok által meghatározott területen belül, felhasználási súlypontja azonban Budára és Buda környékére tehető. A kőanyag felhasználásának sajátossága, hogy eddig ismert megjelenése kizárólag a reneszánsz idejére esik, nem ismeretes sem a római sem a korábbi magyar anyagok között nemes kőelemként, falazatait kőanyagként jellegtelenül található régebbi épületekben (pl. Óbuda, klarissza kolostor) is; a török idők utáni felhasználása faragott kőanyagként nem ismeretes, helyi jellegű fálazókőként azonban elterjedt. A kőzet különleges jellege, korhoz kötött felhasználása szükségessé tette, hogy átfogó földtani-kőzettani kutatással kíséreljük meg mindazon adatok összegyűjtését, amelyek a műemléki kutatások céljaira hasznosak lehetnek; ezen eredményeket foglaljuk össze ebben a - Horler Miklós által inspirált - tanulmányban. A budakörnyéki márga szabad szemmel tekintve halvány sárgásszürke-szürkésfehér-fehéresszürke-sárgásbarna színű, helyenként halványvörös-lilásrózsaszín szineződésű, finom, illetőleg igen finoman érdes törési felületű, kagylós törésű kőzet. A kőzet gyakran fényezett, de nem minden fajtájában fényezhető, a kőzet fénye a mállás-okozta felületi érdesedés előrehaladásával csökken, vag)' meg is szűnik, a mállott felület homokkőszerűen érdes. Benne kalcitkristályok 0,1-0,3 mmes hasadási lapjai fénylenek. E szabad szemmel való meghatározás még több kőzetfajtára is vonatkozhat, az eddigi leírásokban a kőanyag néhol homokkőként szerepel (AFT 1985), máskor „fehér mészkő" a megnevezése, vöröses elszíneződése esetén a műemléki kőanyagok között előkelő szerepet játszó, gerecsei jura mészkőnek, „magyar vörösesmárványnak" is nevezték, különlegesen jó minőség és megtartás esetén fehér márványként szerepel (pl. Báthory András Madonnájának anyagaként). A Budakörnyéki márga jellege A márga általában a mészkő és agyag közötti átmeneti kőzettípusnak tekinthető, vízérzékeny agyagtartalma miatt általában nem használatos építési kőanyagként (az ürömi ún. lapkőbányából származó márgát kovasavas átitatás tette szilárddá és nagyrészt vízérzéketlenné). A vizsgált kőanyag csekély agyagtartalma, azaz a mészkőhöz közelálló összetétele a mészkőhöz hasonló felhasználási tulajdonságokat eredményezett, igen nag)

7 változatossággal. A reneszánsz kőelemek között két, hasonló (eocén) földtani korú és összetételű, de földtanilag elválasztható, márga jelenik meg, az idősebb ún. Bryozoás márga és az annál valamivel fiatalabb, de képződéséhez ahhoz csatlakozó ún. Budai márga, sőt a két márgafajta között átmeneti tagok is gyakoriak. Mivel a két márgafajta elválasztása helyszíni vizsgálatok alapján általában nem lehetséges, és a műemlékeken sem mindig különíthetők el, a műemléki használatban összefoglalóan a Budakörnyéki márga elnevezést javasoltuk. E név magában foglalja a Bryzoás márga és a Budai márga faragásra alkalmas, agyagban szegény fajtáit (AFT 1985., Kertész - Szabó-Balog 1988).