Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Lukács Zsuzsa – Szónoky Miklós – Hadnagy Árpád: A Szeged-alsóvárosi ferences kolostor kőfaragványairól

minták makro- és mikroszkópos vizsgálata bizonyította, hogy a bányák viszonylag jól azonosíthatók Erdélyben, Déva és Gyulafehérvár között a Marostól északra a geológiai térkép foltjain. A történelmi bányák is ezekből a képződményekből kel­lett, hogy táplálkozzanak, hiszen ebben a térségben e kőzeteket máig építőanyag­ként fejtik. 44 A mintákat először binokuláris mikroszkóppal vizsgáltuk, majd ezután válasz­tottuk ki a vékonycsiszolatra alkalmas, kevésbé mállott példányokat. A kőzetdara­bok ugyanis a több évszázados hatásoknak kitéve mállást szenvedtek, így kőzettani szempontból is fontos átalakuláson mentek át. A három típuskőzet üledéktani, csiszolati vizsgálatán kívül a karbonáttartalmu­kat is meghatároztuk. Az édesvízi mészkő és a foraminiferás mészkő esetében a mintákon a karbonát­tartalom meghatározását elvégezve igen tiszta (100%-os) mészkőnek bizonyultak. Oldási maradékként az édesvízi mészkőnél 0,5%-nyi mennyiségű anyag maradt vissza. A homokkövek esetében az objektív (méréses) karbonáttartalom vizsgála­tot nem végeztük el, tekintettel arra, hogy a kőzetet építőkőként használták, tehát valamilyen formában meszes habarcs kerülhetett a pórusokba. A habarcs, a me­szelés, vakolás az utólagos beivódással, beszűrődéssel befolyásolta a kőzet mésztar­talmát. Mindenesetre friss törési felületen több kőzetdarab mélvebb részén - ahol a kőzeteknél egyáltalán hozzá lehetett férni - sósavval helyszíni meszesség-próbát végeztünk. A gyakorlati tapasztalatok alapján a homokkő igen gyengén, vagy gyengén meszesnek minősíthető, ami az 1-15%-os mésztartalomnak felel meg. így tehát kovás kötőanvagú homokkőnek minősül. Alsó-kréta „kárpáti" homokkő Az előkerült, faragott kőzetanyag uralkodó hányadát világossárgás, enyhén bar­na, összhatásában limonitos kinézésű, porózus, durva homokkő adta. 11. kép Koptatott és koptatatlan metamorf kvarcszemcsék az alsó-kréta „kárpáti" homokkőben; 1 N 22X (10. minta)

Next

/
Thumbnails
Contents