Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet - műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

A Balaton környékének építészete - A török-kor

mindenütt meginduló gazdasági újjászervezés nyomán a 17. század közepén valamelyest javultak az élet lehetőségei. A török rajtaütés réme már nem fenyegetett oly mértékben, mint száz évvel korábban. A lakosság kezdett visszatérni a falvakba, bár inkább a várak körül sűrűsödött, ahol az örökké fizetetlen végváriakból kialakult a békésebb napokban földet, szőlőt művelő, kereskedő vagy kézműiparral foglalkozó katonaparasztság. A saját váraikban a kapitányi tisztséget is betöltő földesurak szabadságlevelekkel biztosították jogaikat, amelyeknek ók is hasznát látták. Sümegen 1643-ban Bosnyák István püspök Tapolcán pedig 1656-ban Széchényi György adta ki a helybeliek privilégiumlevelét. A várak alatti katonavárosokat, az akkori elnevezéssel hostátokat Sümegen kőfal, Tapolcán, Vázsonyban, Keszthelyen külön palánk védte, amelyhez Keszthelyen még külön polgárváros csatlakozott. Az 1630-as évektől kezdve ezekben a katonai mezóvárosokban sorra alakultak a kézműves céhek ismét fellendült az ipar. A viszonylag jobb sorban élő, várak alatti mezóvárosokkal szemben a falvak helyzetét jól jellemzi, hogy 1662-ben Csajág lakosságának védelmét a fehérvári török kérte földesurától. Ugyanez történt húsz évvel később Vörösberény esetében, ahol a lakosság 1669-ben földbevájt házakban húzta meg magát. A meginduló fejlődést 1664-ben a vesztett szentgotthárdi csatatérről visszavonuló török sereg pusztítása akasztotta meg. Sümegen ostrom alá vették a várost, és azt a várba felmenekülő lakosság felgyújtotta. A szél a tüzet felvitte a várba, ott azonban eloltották, és közben a török is elvonult. Szerteportyázó csapatai a falvakat prédálták és égették. Sümeg várát újjáépítették sőt újabb szárnyakkal bővítették épületeit tovább alakították. Az építtető ifjabb Sennyey István püspök kőbe faragott barokk címere olt díszlik a külső kaputorony bejárata felett. O vagy utódja, a fényes udvartartásáról híres Széchényi Pál építtette a vár alatti püspöki házat, amelyet az 1670-es években már kastélyként említettek. A török után a végváriakra újabb csapást mért a Wesselényi-összeesküvést követően az a császári rendelet, amely a végvárak őrségét felére csökkentette, a másik felét pedig kenyér nélkül szélnek eresztette. Ezt megelőzően egy 1669-ben hozott rendelet már elrendelte a veszprémi püspök részére a tized adását, ami érzékenyen kisebbítette a katonaparasztság kivívott jogait. További nagyon jelentős terhet jelentett a német császári ezredek és német őrségek betelepítése a várakba. 1683-ban a Bécs alá vonuló török had bevette Veszprémet, felégette Tihanyt, valamint Vázsony, Csobánc, Szigliget palánkjait. A következő években törökök tatárok és a császári seregek ismételten dúlták a Dunántúl középső részét. A harcoknak a török teljes kiűzése és Kanizsa, valamint Fehérvár visszavétele vetett véget 1690-ben. Addigra azonban a Balaton környéke teljesen elnéptelenedett. 1685-ben azt írták hogy a tatárok azévi pusztítása után Alsóörsön kívül egyetlen falu sincs a tó mellékén. Ugyanakkor Zalát a németek fosztották ki. A császári seregek fosztogatása és a katonai beszállásolás már-már elviselhetetlen terhei nyomán járó pusztulást 1704 és 1709 között a Rákócziszabadságharc katonai eseményei tetézték. A végvárak pusztulását az az 1701-ben kelt császári rendelet jelentette, amely megszűntette azokat és őrségeiket feloszlatta. 1702-ben megtörtént Zalavár, Tihany, Vázsony, Csobánc, Szigliget és Keszthely várainak lerontása, amely azonban sok helyen inkább csak jelképes volt és nem járt azok teljes elpusztításával. A várak megszűntetésével elbocsájtott végváriak léte alapjaiban ingott meg ők maguk jobbágysorba süllyed-