Valter Ilona szerk.: Entz Géza Nyolcvanadik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 2 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Román András: A történeti városok nemzetközi kartájának története és tanítása

nyúlunk. A Karta szelleméből az folyik - s a korábbi szövegekben az volt leírva, hog}

7 a történeti város fejlődése akkor harmonikus, ha az új negyedek látványilag vagy funkcionálisan nem devalválják a történetieket. (Erre vonatkozó utalás az 5. pontban megfogalmazódott.) Fontos az a gondolat, amit az 1. pont tartalmaz. Itt lényegében az van leírva, hog)' a történeti városok és városrészek védelme éppen annyira városrendezési tevékenység, mint műemléki. A modern műemlékvédelemnek és a modern városrendezésnek el kell jutnia oda, hogy ne egymástól függetlenül végezzék dolgukat, hanem team-szerűen. Megkockáztatnám még azt is, hogy a XX. század végére a műemlékvédelem nem lehet más, mint a városrendezés eg)' ága. Ha a történeti városokkal eredményesen akarunk foglalkozni, nem egy új interdiszciplináris szakmára van szükség, hanem két szakmának kell eggyé válnia. A 2. pontban a történeti város különösen védendő elemei vannak felsorolva. Ismét nehéz vitatkozni azon, hogy a részletesebb vagy a tömörebb felsorolás a jobb, mégis hadd említsem meg, hogy korábban külön felsorolttik pl. a városra jellemző, s feltétlenül védendő elemeket, mint a városfalakat, tornyokat, kapukat vagy parkokat, fasorokat, vízfolyásokat, stb. Hangsúlyozni kell azt is, ami talán egy kicsit nehezen érthetően a 2/e pontban van: a genius lociról van itt szó. Nemcsak történeti emlékek védendők, hanem szellemi értékei is. S ezt nagyon szélesen kell értelmezni. A város identitásához (azaz a lakosság identitásához) nemcsak az egyetemek és a püspökségek tartoznak hozzá, de a kulturális és piaci szokások, hagyományok is, a salzburgi ünnepi játékoktól a goudai sajtvásárig. Kőszegen naponta 11 órakor harangoznak. Ezt a hagyományt ugyanúgy őrizni kell, mint a luxemburgi Echternachban a pünkösd keddi ugrálós körmenetet. Számos példa van arra, hogy a szellemi töltet sérelme a város egész identitását veszélybe sodorhatja. Selmecbánya, ami a középkortól a XX. század elejéig Magyarország egyik szellemi központja volt, hetven éve nem tudja kiheverni, hogy egyeteme elkerült a városból. Nagyon lényeges gondolatot tartalmaz a 3. pont is: bármennyire idegenforgalmi célpontok a történeti városok, azok elsősorban mégis a saját lakóiké. Sem a fejlesztés, sem az idegenforgalom nem mehet a lakosság érdekeinek rovására. Másrészt semmiféle védelmi munka nem lehet eredményes a lakosság részvétele nélkül. 1987-ben, az ICOMOS Kongresszusa alkalmából volt módom tapasztalni, hogy pl. az Egyesült Allamok-beli Annapolisban milyen nagyszerű eredményeket hoz a védelemben a lakosság részvétele: a történeti központ teljes épségét, s remek idegenforgalmi bemutatását. Az 5. pontban van lényegében megfogalmazva, mit kell tenni a történeti negyedben, de a beavatkozást megjelölő terminus technicus nélkül. Arra gondolok, amit a különböző országokban rehabilitációnak, reanimációnak, revitalizációnak neveznek. Sokaknak az volt a véleménye, hogy nincs egységes nemzetközi szóhasználat s erre való tekintettel végül ez a szövegből is kimaradt. Remélem, ez nem megy a megértés rovására, hiszen a Karta egyértelműen azt szorgalmazza, amit legáltalánosabban rehabilitációnak neveznek. Ezt egyébként nemcsak az 5. pont sugalmazza, hanem a 7, 8, 9. is. Az pedig mindenképpen szerencsés, hogy az erre vonatkozó legfontosabb követelmény, a megőrzés (hiszen a rehabilitációnak is ez a lényege), a Karta bevezető fejezetébe került: ,A történeti városok megőrzését tartjuk védelmük, konzerválásuk és restaurálásuk szükséges mércéjének, az egységes fejlődés és a mai élethez történő harmonikus illeszkedés kifejeződésének." Itt kívánok kitérni arra az utalásra is, amit a Karta az 1976-os varsó-nairobi UNESCO konvencióval kapcsolatban említ. Kérdés, szükség van-e külön