Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991)

Tervezői és kivitelezői háttér

társagában hozzájutott a Parlament freskó-megbízásaihoz. Vajdát, kora inkább templomi freskófestőként tartotta számon; a Parlament mellett, „világi" középületként csak a Lipótvárosi Casino freskói fűződnek nevéhez. Lötz kissé modoros epigonjai közé tartozott Dudits Andor; kompozicionális hiányosságai lelepleződnek a Parlament Delegációs Terme nagy „Kardvágás" freskóján. Ugyancsak Lötz műhelyéből jött TardosKrenner Viktor és Kölber Dezső. Mindketten mesterük műveinek „kivitelezői" közé tartoztak; az utóbb önállóan is működő Tardos-Krenner Lötz nyomán, de annak tehetsége, drámai ereje nélkül alkotott, Kölber csak kisebb „saját" munkák végzésére vállalkozott. A fentebb felsorolt művészek, az eklektika korában a képző- és iparművészeti szakma elitjét alkották. Szinte minden jelentősebb épület kivitelezésében részt vettek, többé-kevésbé azonos összetételben. Alkalmazásuk, az 1870-es évek elejétől kezdve immár nem az építtető választásától és a tervező, vagy az építőmester kapcsolataitól függött, hanem valóságos társadalmi kényszer formájában vetődött fel. Figyelemre méltó ellenben, hogy az épületdíszítő szobrász személyének kiválasztásában az 1870-es évek végéig az építőmester és (vagy) az építész, utána pedig gyakorlatilag csak az építész játszott szerepet. így építészek és szobrászok között évtizedes munkakapcsolatok jöttek létre. Ha megvizsgáljuk, mi volt az alapjuk ezeknek a kapcsolatoknak, akkor, ma már ki nem deríthető anyagi érdekeltségeken túl, a stílus és ízlésbeli egyetértést, anyaghasználatbeli azonosságot, személyes rokonszenvet tarthatjuk e hosszútávú együttműködések alapjának. A vezető mesterek általában nagy társadalmi tekintélynek örvendtek. Ybl, Kauser, Hauszmann fővárosi törvényhatósági bizottsági tag is volt - akárcsak Szandház Károly - és részt vettek a Közmunkatanácsban is. E tanács tagja volt még Quittner Zsigmond, Steinhardt Antal és - nagy kivitelezői tekintélye folytán - Pucher József is. Puchert, társadalmi súlya nem csak ipartestületi elnökséghez, hanem több pénzintézet vezetőségi tagságához is juttatta, sőt, idővel a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. érdekkörébe tartozó Magyar Iparbank elnöke lett. Igen jellemző, hogy Pucher nem csak a helyzetéhez „illő", obligát Ferencz József rendet kapta meg, hanem a Vaskoronarend, leginkább diplomatáknak fenntartott harmadik osztályát is. Thék Endre társadalmi befolyását, fővárosi törvényhatósági bizottsági tagsága mellett, az Orsz. Iparegyesület és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnökségei, valamint Józsefvárosi szabadelvű pártköri vezetőségi tagsága alapozták meg. Hauszmann Alajos egyetemi tanári, majd rektori tekintélyét pedig egyaránt növelte az I. kerületi többségi városatyák között játszott vezető szerepe, valamint a Magyar Orsz. Központi Takarékpénztár igazgatótanácsi tagsága. A Magyar Aszfalt Rt. vezetőségében Kauser Józsefet láthatjuk, a Fővárosi Kereskedelmi Hitelintézet vezetői között pedig Steinhardt Antalt Mindezek csak kiragadott példák. Láthatjuk belőle, hogy az iparosságból kinövő vállalkozók jelentős társadalmi megbecsüléshez juthattak. Mindez, az elismerésen túl, azt is jelentette, hogy egy, egy szakma kiemelkedő mesterei, a nagy építkezéseken játszott vezető szerepük mellett, „réteghelyzetük", - vagyoni helyzetük, politikai elkötelezettségük (a liberalizmus mellett), családi kapcsolataik - azonosságai alapján egységes társadalmi csoportot alkottak. E csoportba, művészek - t.i. nem vállakozó-iparművészek, hanem festők és szobrászok -, legfeljebb mint az országos és a fővárosi művészeti egyesületek