Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991)

Tervezői és kivitelezői háttér - Felhasznált anyagok

tagjai juthattak be, a politika és a pénz porondján mozgókat megillető tekintély és be­folyás nélkül. Általánosságban még meg kell jegyeznünk annyit, hogy az 1870-1900 között maga­sabb színvonalon dolgozó iparművész-mesterek, a XX. század elején szinte kivétel nél­kül a szecesszió felé fordultak, mig a középszer csaknem egyöntetűen kitartott az ek­lektika mellett. FELHASZNÁLT ANYAGOK A szobrok döntő többsége kemény, vagy félkemény mészkőből készült. Ezen anyag választását pestkörnyéki beszerezhetősége - és ebből következő viszonylagos olcsósá­ga -, egyenletes minősége, könnyű megmunkáihatósága, valamint meglehetős tartós­sága indokolta. Keményebb követ, beszerzésének nehézségei - drágasága - és feldol­gozásának problémái miatt nemigen alkalmaztak. Márványt, külső - különösen a kitett - helyeken, a közép-európai időjárás szélsőségei miatt nem használhattak fel. Öntött fém szobor készítésének az 1870-es években még elsősorban technikai akadályai vol­tak; a fővárosban nemigen akadt szoboröntésre vállakozó. Később az öntés költségei állták útját a szoborkivitelezés e módjának; néhány kivételtől eltekintve, fémból csak köztéri szobrot öntöttek. Külön problémát jelentett, hogy a külső bronz idővel színét változtatja. (A kortársakat foglalkoztatta a szabadtéri bronzszobor színeváltozásának kérdése. Csak a XLX. sz. végén tisztázták, hogy azonos összetételű szobrok más-más városban [környezetben] másként viselkednek; a nagyvárosok fűtőanyagaként használt szén helységenként eltérő kéntartalmából következően, a levegőben oldott kénsav kon­centrációjának eltérő mértéke okozza a szobrok különböző elszíneződéseit.) Ám míg köztéri, magában álló szobornál elfogadható a szín-, vagy árnyalatváltozás, megenged­hetlen terv szerint kivitelezett homlokzati dísz esetében. így, az elszíneződő és madár­hullatékkal csúnyán szennyeződő drága bronzból nem alkottak épületdíszítő szobrot, vagy tagozatot. Készítettek ellenben - igaz ritkán -, öntött ónszobrot. Ezen anyag mel­lett szólt olcsósága, öntésének technikai egyszerűsége, az ón felületének kiváló öntisz­tuló képessége és időjárásállósága. Ennek ellenére az ón, mint szoboranyag nem terjedt el, vigasztalan tompa szürke színe miatt. Az 1870-es évekből, eredeti helyén mindössze egy pár ónszobor áll (V. Akadémia u. 10.). Később csak időjárásnak különlegesen kitett helyeken - például kupolákon - helyeztek el ónszobrokat (V. Bajcsy-Zsilinszky út 78., VI. Andrássy út 2.). Lehetséges volt az ón színezése is, e módszerhez azonban csak az Országház belsejének díszítőszobrainak készítésekor folyamodtak. Fel kell tételeznünk, hogy külső ónszobrot azért sem színeztek, mert nem ismertek időjárásnak ellenálló szí­nezési módot. A XIX. sz. második felében, anyagi okok miatt jelentős épületeknek is gyakran csak a főhomlokzatot készítették kőből (Opera, Szépművészeti Múzeum, VI. Andrássy út 12.), illetőleg egyes kőburkolatos építmények visszahúzott (árnyékos) felületei vakoltak készültek (volt Kúria). Átlagos épületek ablakkeretezését és szemöldökpárkányait va­kolatból húzták. Ez ellentében állott a XIX. sz. elejének, kőkeretezést (is) alkalmazó gyakorlatával. Az 1880-as években a nagyobb ki ülést is biztosító, drótbetétes gipszta-

Next

/
Thumbnails
Contents