Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991)

Tervezői és kivitelezői háttér

Az épületlakatosiparban, igényes lakatos tömegáruk készítése terén Svadló Ferenc versenytárs nélkül állott. Mellette a színvonalas műlakatosmunkákat készítő Árkay Sándor, a redőny és kályhagyártás, Schvartz Antal, az igénytelenebb tömegárukészítés felé tolódott el. Az igények gyors növekedése tartotta életben Lepter János egyedi termékeket is készítő lakatosüzemét, amelyhez a szecesszió idején iparművészeti szintű lámpagyártásra ráálló Kiessling Rezső és az ugyancsak a szecesszió belsőépítészeti igényeinek kielégítésére hivatott Csillár Rt. csatlakozott. A századforduló táján kisebb, de technikailag képzett mesterek, olykor iparművész érdeklődésű építészek keze alá dolgoztak - mint például Ludvig Ede, Györgyi Géza terveinek kivitelezője. Páder Nándor, mint igényes templomi bronztárgyak készítője vált közismertté. Thék Endre mellett - konzervatívabb ízléssel, de hasonló színvonalon dolgozott Michl Alajos. A szakosodás kényszere Théket inkább - de nem kizárólagosan - világi bútorzat, Michl-t templomi bútorzat készítése felé tolta el. Bútorok tervezését - ellentétben egyes stukkó és kovácsoltvas tárgyakkal -, az építészek nem érezték saját feladatuknak -, kivéve Alpár Ignácot, aki néhány épületének belső tereibe Faragó Ödön ipariskolai tanárral terveztetett belső berendezéseket. A burkolómozaikkészítést, az 1870-es években néhány olasz eredetű család - Depóid, Oboriko, Melocco, Cristofoli - tartotta kezében. Közülök a Depóid, Cristofoli és Melocco cégek jó két évtizeden keresztül egyeduralkodók maradtak a piacon, befolyásukat csak az olcsó cementgyártásra épülő műkőlapburkolatok elterjedése, és az erre szakosodó Walla József féle vállakózás sikere szorította vissza az 1890-es években. Wallával csak a termékkeresztmetszetét cementalapanyagú gyártmányokkal bővíteni tudó Cristofoli Vince tartott lépést. Melocco ellenben a terrazzo burkolatok kivitelezésére tért át. A kőfaragók közül Kauser Jakab a kemény (gránit) lábazatok, Ney Ede, Seenger Béla, Áprily János külső mészkő tagozatok és burkolatok készítésére „állott rá", Andretti Anzelm művészi színvonalú egyedi feladatokat is vállalt. A belső színes márványmunkák kivitelezése, többségében Trieszt környéki bányákra támaszkodó olasz cégek - Sealmanini, Cava Romana -, valamint Slavek Vince kezébe került. Konvencionális ízlésű és átlagos műszaki igényű kőfaragómunkát Kauser János, Kelendorfer József, Weisinger György, Woletz Antal és néhány társuk vállalt. Az 1870-ben még a jelentős kőfaragó-cégek között számon tartott Sóskúti Rt. a nyersanyag szállítására szakosodott. Néhány kőfaragó-vállalkozó - például Hauszmann Sándor - idővel a kivitelező-vállakozóságra állott át. Az aranyozás és ornamentális festés fő - és tulajdonképpen egyetlen színvonalas vállakozója az 1870-es években Teuchert Károly. Egyeduralmát egy évtized után Scholtz Róbert váltotta fel. Scholtz, vállalkozói profilját az 1890-es évekre az aranyozásra szűkítette. Az épületek belső festőmunkái, a Teuchert Károlyt háttérbe szorító Lötz Károly és Than Mór kezébe kerültek. A tehetséges, de versenytársat nem tűrő Lötz, előbb saját festészeti felfogása átvételére, majd - egy évtizedre - távozásra kényszerítette vetélytársát, akinek bele kellett nyugodnia a „másodhegedűs" szerepébe. Mellettük, a kor kívánta modorosságokat tehetségével csak kevésbé korrigáló Vajda Zsigmond számára csak másodrendű feladatok jutottak. A XIX. sz. végén meglepetéssel vegyes megrökönyödést keltett, hogy Vajda, a szakmában outsiderként számon tartott Jantyik Mátyás