Ingatlanfejlesztés es műemlékvédelem (A 24. Országos Műemléki Konferencia Komárom, 2007)

Plenáris ülés 2007. auguztus 27. délelőtt. Levezető elnök: Varga Kálmán - Fejérdy Tamás: Ingatlanfejlesztés történeti környezetben – elvek és lehetőségek

A műemléki értékek megőrzésének és az ingatlanfejlesztésnek találkozási pontja a lehetséges eredményes együttműködés, a fenntarthatóság alapja az integrált értékvédelmi szemlélet alkalmazása, ezért mintegy bevezetésképpen először erről esik szó. Az integráció, az integrálódás alapjelentése: „egységbe rendezett, egységesülés, beilleszkedés, egyes részeknek egésszé való egyesítése, összegeződése". Közgazdaságilag a gazdaság egyes ágazatainak, részeinek, egységeinek együttműködése. A műemlék és a környezete annyira összetartoznak, hogy együtt alkotnak egészet, bár - sajnos - eléggé sok fájdalmas tapasztalat bizonyította, hogy milyen leheteden helyzetbe hozható a műemlék a környezet érzékeden átalakításával. Természetesen a műemlék és környezetének kapcsolata, tartalma és minősége rengeteget változott, fejlődött. A műemlékvédelem lassan másfélszázados történetének és a kezdetben fennálló helyzetének újragondolása vezetiiet az integrált szemléletű védelem létrehozásához, alkalmazásához. A „környezet" szót a legtágabb - „setting" - értelemben kell érteni, azaz mindannak az összefoglalásaként, ami materiális és immateriális módon körülveszi a műemléket és ezáltal meghatározó módon befolyásolja annak érvényesülését, vagy akár csak fennmaradását. Ugyancsak érdemes hangsúlyozni, hogy a műemlék sohasem épült műemléknek, hanem valamilyen célra, amire az adott helyen, az adott környezeti összefüggésben szükség volt. A kiinduláskor az integrált helyzet adott volt: az összes fontos szempont szerint általában - a „helyén volt" a napjainkra műemlékké „előléptetett" alkotás. Védetté válásának pillanatában viszont már egyáltalán nem biztos, hogy természetes és harmonikus kapcsolatban áll környezetével, bár ez természetesen még előfordulhatott. Paradox módon éppen a védetté nyilvánítás ténye az, ami minőségi különbséget teremthet) műemlék és környezete között, egyértelművé téve a szereposztást: azt, hogy melyik műemlék és melyik a környezet. Sorsuk eltérően alakulhat, így világosan áll előttünk az új képlet: „feszültség" jött létre a műemlék és környezete között, rossz esetben rivalizálás. Integrációról természetesen már alig beszélhetünk. Ennek a feszültséget okozó szituációnak a felismerésével a műemlékvédelem oldaláról szinte azonnal megjelent a műemlék és környezete közötti gondok megszüntetését célzó megoldásokra való törekvés. Az elérni szándékozott cél, hogy a műemlék lehetőleg eredeti foglalatában jelenhessen meg. Mindez eleinte elsősorban az emlék külső megjelenésével, kapcsolatrendszerével összefüggésben; azaz esztétikai megfontolásokból merült fel, a történetiség szempontjainak szokásos hangsúlyozásával legfeljebb színezve. A tartalmi összefüggések keresése sem volt kizárt, de ez is inkább csak abból a szempontból, hogy mi lenne jó a műemléknek, mi illeszthető hozzá. Ami így szükséges, de nem elégséges feltétel; önmagában ugyanis még nem elegendő a hosszú távon is stabil megoldás megtalálásához. Ettől a ponttól vezet tovább az út az integrációhoz, ami nem alapulhat csupán külsődleges, a műemlék mikénti megjelenésére koncentráló szempontokon, hiszen a műemlékek és szűkebb-tágabb környezetük érdekeinek és adottságainak összegződéséhez éppen a tartalmi összefüggések felismerése vezethet. A rendeltetés azonban