Ingatlanfejlesztés es műemlékvédelem (A 24. Országos Műemléki Konferencia Komárom, 2007)

Plenáris ülés 2007. auguztus 27. délelőtt. Levezető elnök: Varga Kálmán - Alföldi György: Az épületek műemlékké válásának társadalmi-gazdasági hatásai

ELŐADÁSOK ALFÖLDI GYÖRGY AZ ÉPÜLETEK MŰEMLÉKKÉ VÁLÁSÁNAK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HATÁSAI Először egy pár szóval személyes szálat szeretnék felvenni, ezért az első képnek azt az 1985-ből származót választottam, amikor az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársaként Zala megyei előadó voltam és Valter Ilona régész kolléganővel egy templom két ablaka közötti oszlopon megtaláltuk azt a képet, amire azóta is büszke vagyok. A másik dolog, ami Pápán, a főépítészi konferencián jutott eszembe az az, hogy 1985-ben a műemléki albizottságok XIII. kongresszusa is Pápán volt, amelyen én, mint kezdő építész, először vettem részt és mennyire érdekes, hogy most előadóként köszöndietem e konferencia késői utódjának résztvevőit. Azt gondolom, hogy Ráday Mihály után elég nehéz más véleményt megfogalmazni. Azok után a takaros és kompakt szavak után, amelyekkel össze tudja foglalni véleményét, bármit mondani szinte szentségtörésnek tűnik. Ugyanakkor mégis azt gondolom, hogy Ráday Mihály felszólalása ráirányította a figyelmet a műemlékvédelemjelenlegi strukturális problémáira. Én is budapesti példáról fogok beszélni. Engem 1990-ben az élet a Józsefvárosba sodort és azóta is ott dolgozom és öreg házakkal, idős épületekkel foglalkozom, és természetesen az ott élő emberekkel. Azt gondolom, hogy ez az az ok, vagy ez az a momentum, ami miatt az épületállományt egy más szempontból tudom vizsgálni és a kollégáimmal együtt ezért lehet a szigorúan vett műemléki állásponttól egy kicsit eltérő az álláspontunk. Ez a napi életben, a napi hivatali életben néha ki is csúcsosodik. Azt gondolom, hogy ebből fakadnak az ellentétek; az, hogy azt érzem, hogy az Örökségvédelmi Hivatal a szakmájánál és indíttatásánál fogva az épület-állománnyal foglalkozik leginkább, míg a mi dolgunk az, hogy az életet és a társadalmat tartsuk életben, nem csak közvetlenül a házakat. S ebből egy kettősség adódik. Azt gondolom, hogy egy épület fennmaradásának szempontjait a benne élők fenntartó képessége határozza meg. Lehet erről többet vagy kevesebbet gondolni, ez egy egységnyi erő és ezt kell használnunk a környezet megújítására, fenntartására, és az értékvédelem, a műemlékvédelem is erre van utalva. Tehát vitaindítóm arról szól, arra fókuszál, hogy azok az országos források, azok az energiák, amivel az ország lakói, az önkormányzatok vagy az állam rendelkezik, arányosan fordítódnak-e az értékekre, és mindig azokat az értékeket védjük-e, amiket fontos és nem lehet-e, hogy olyan értékekre, amelyeknek fontosabb lenne a megóvása, azokra nem marad erő? És ennek tükrében helyes döntéseket tudunk-e hozni minden egyes esetben? Említettem, hogy 1985-ben a OMF-nél kezdtem munkásságomat és számomra természetes volt, hogy az ország épületkincse két részre oszlik: a műemlékekre és az összes többi házra. Akkor mi állami munkatársakként óvtuk és vigyáztuk azokat az épületeket, de azt gondolom, hogy abban a korban - hiszen ez a szocializmus volt -