Ingatlanfejlesztés es műemlékvédelem (A 24. Országos Műemléki Konferencia Komárom, 2007)

Plenáris ülés 2007. augusztus 27. délután. Levezető elnök: Mezős Tamás - Esettanulmányok - Piros László: A hőgyészi kastély felújítása közgazdász szemmel

Ismerőseim és jóakaróim megtudván terveimet, megkongatták a vészharangot. ,,Múemléki területen akarsz Te beruházást lebonyolítani? Nem vagy Te normális! Építési engedélyt négy év alatt sem kapsz. A műemlékvédelmi előírások a beruházási költséget indokolatlanul megduplázzák. A kivitelezést 3-4 évre elhúzza a Hivatal." Nekem azonban nem tudták kedvemet szegni ezek a megjegyzések. Folytattam a munka előkészítését. Befektetőket szereztem, üzleti tervet készítettem, céget alapí­tottam, elkezdtem a finanszírozás forrásainak megteremtését. Cégünk megvásárolta a kastélyt, ettől a pillanattól nem volt visszaút. Ebben az időben olvastam azt a kínai mondást, hogy „A folyóban leggyorsabban folyás irányában tudsz úszni." Lefordítottam a saját helyzetemre és rájöttem, hogy műemlékvédelmi területen eredményesen, gyorsan csak úgy lehet beruházást lebo­nyolítani, ha nem akarok mást, mint a ,,Műemlékvédelem". Mivel nem vagyok műemlékvédelmi szakember, ezért össze kellett hozni egy olyan csapatot, amelyik segítségével bátran belevághattunk a beruházásba. Meglepődtem azon, hogy a jogszabályok nem írják elő azt, hogy ezen a kényes, és igényes munkát igénylő területen csak olyan szakemberek dolgozhassanak, akiknek erre speciális képesítésük van. Rájöttem, hogy mások valószínűleg ezt engedménynek veszik, és elkövetik azt a hibát, hogy egy olcsóbbnak tűnő megoldást választva nem kellő referenciával rendelkező szakemberek segítségével oldják meg a feladatukat. Csapatépítési kísérleteimet siker koronázta. A JÓSORS kiváló szakembereket küldött utamba. Már a tervezési időszakban olyan segítséget kaptam, amelyet való­színűleg azok a projektek nem élvezhettek, amelyeknél érvényesült az a bizonyos „4 évig tartó engedélyeztetési eljárás". Mi a tervezési időszak legelejétől úgy dolgoz­tunk, hogy figyelembe tudtuk venni a szakmai, az építésügyi előírásokon felül a műemlékvédelmi előírásokat is. Tehát engedélyeztetésre már eleve olyan anyagot mdtunk benyújtani, amely már az előszűrőkön átment. A tervezési időszak a kutatás megkezdésétől az építési engedély jogerőre emelkedésig alig haladta meg a 6-7 hó­napot. Mint közgazdász elmondhatom, hogy az idő pénz. Ezzel a módszerrel rengeteg pénzt takarítottunk meg. De ennek a szakértői csapatnak az idő és így költ­ségmegtakarításon felül mást is köszönhetek. Amíg a csapat össze nem állt, figyelembe véve a meglévő anyagi lehetőségeket, én egy visszafogott beruházásban gondolkodtam. A programot a meglévő pénzeszközökhöz igyekeztem igazítani. A tervezők azonban meggyőztek arról, hogy egy üyen jelentős kastélyépületben szegé­nyes programot megvalósítani nem érdemes. Magamtól erre a gondolatra soha nem jutottam volna. Ma már belátom, hogy a műemlék színvonala meg kell, hogy hatá­rozza a benne megvalósítandó programot. Ezt mondom annak ellenére is, hogy nem kis feladatot jelentett nekem a költségvetés megduplázódott keretének megteremté­se. A kétszeres befektetés többszörös értéket eredményezett. Ma ellentmondásosnak tiinne a számomra egy kétcsillagos kastélyszálló. A beruházás megkezdését attól tettük függővé, hogy a cél megvalósítása szem­pontjából elengedhetetlenül szükséges termálvizet sikerül-e feltárnunk. A kutatófú­rás meghozta az eredményét, 51 C°-os termálvizet találtunk, melyet azóta az illetékes hatóság gyógyvízzé nyilvánított.

Next

/
Thumbnails
Contents