Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Esettanulmányok - Miklósi-Sikes Csaba: Kistérségi értékleltár

kat a kastélyokat, udvarházakat, amelyeket ma látunk. Ezek tisztázása nélkül az ember úgy érzi, hogy előbb-utóbb falba ütközik. Bármilyen épített emlékről van szó, az valamilyen közegben, környezetben áll és nem mindegy, hogy milyen az a környezet és hogyan kezeljük. Ha nem nézzük az egészet egységében, akkor baj van. A másik dolog, amire munka közben jöttünk rá és úgy érzem, hogy nagyonnagyon fontos, az a helyi érték. Az, amit a helybeliek értéknek éreznek. Ez az ítélet lehet igaz is, és nem is. Igaz azért, mert az értékek meghatározásakor figyelembe kell venni azt, hogy az ott lakónak mi az érték. Lehet egy kerítés, lehet mondjuk egy kanálisfedő is érték a helyieknek, ugyanakkor a szakember véleménye is fontos, gondolok itt a lakóházakra, a régi épületekre, mert ez a helyben lakóknak általában csak a használati értéket jelenti. Az, hogy ez így van, az nem csak ízlés dolga, hanem ebben benne van a politika és benne vannak a törvények is. Ha azt mondják, hogy ha új házat építész, megkapod a szocpolt, ha a régit újítod fel, akkor nem kapsz semmit, ennek az a következménye, hogy a falvak közepén ott állnak üresen a szép régi házak és a falu szélén meg új házsorok épülnek. Úgy érzem, hogy ez a törvényhozókat legalábbis gondolkodásra kellene hogy késztesse. Az a helyzet, hogy itt van az értékes épületállományunk és annak őrzését, megmentését nem ösztönzi senki. Ugyanakkor véleményem szerint nagyon nagy baj van az ízlésvilágunkkal is. Ez nagyon jól látszik az új lakóházakon, hiszen a jelenleg épülő lakóházak 80%-a szocpol lakás. Vidéken szombat-vasárnap rengeteg ember dolgozik az építkezéseken. Saját kínjukkal, pénzükkel, erejükkel, kölcsönükkel építik a lakóházakat és borzasztó látni azt, hogy egy kicsi ízléssel, egy kicsi szakértelemmel talán nem szebbet, de legalább élhetőbb házakat lehetne építeni. Megépítik a házat, lefestik rózsaszínre, kékre, zöldre, csinálnak hozzá kutyaólat, a tetőtérbe meg balkont, amit soha nem fognak használni, de megépítik és büszkék rá és szeretik. Tehát a mi dolgunk lenne az is, hogy ezekre a dolgokra felhívjuk a figyelmet és próbáljuk megmagyarázni ezeket a dolgokat. A magyar ember a konyhában éli az életét és nem „lívingrumban". Én láttam olyan tervet, amire rá van írva a livingrum és el tudom képzelni, hogy jön a zalai gyerek és, amikor megkérdezi a szomszéd, hogy hol van apád? Akkor a gyerek azt válaszolja, hogy ül a lívingrumban. Van szép belső lépcsőház, van benne 8 m2-es konyha, 2 m2-es kamra és az, amit megépít, teljesen ellentmond a vidéki életnek. Végezetül van még egy másik probléma, nevezetesen az, hogy a magyar nyelvben van egy olyan szó, hogy udvarház, ami azt jelenti, hogy az udvaron van a ház. Manapság ez teljesen feje tetejére állt. A magyar embernek ahol addig a háza volt, ott ma az udvara van, ahol az udvara volt, ott meg a háza áll, így aztán nem tudják, hogy miért nem érzik jól magukat és miért esnek szét a települések. A kicsit hosszúra sikerült bevezető után most konkrétan az értékleltárról szeretnék beszélni, amiben 1700 épített örökségi objektumot vettünk nyilvántartásba. Ezt a munkát a Közép-dunántúli Regionális Kht anyagi támogatásával kezdtük el és az akkori minisztérium Örökségvédelmi Osztálya is támogatta. A vizsgált területen Sümegen és kistérségében az volt a célunk, hogy az épített és természeti örökség fejezetével az országos védelem alatt álló örökséget dolgozzuk fel és utána a helyi védelmi rendeletek anyagát készítsük elő. Az anyaghoz tar-