Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Esettanulmányok - Miklósi-Sikes Csaba: Kistérségi értékleltár

tozott egy monitoring rendszer, mert abból indultunk ki, hogy a műemléket és az örökséget sokkal olcsóbb kezelni, mintsem hagyni, hogy lepusztuljon és utána 15 vagy 20 év után újrakezdeni a munkát. Az értékleltár mellett az anyag tartalmaz általános adatokat is. A műemlékeket külön fejezetbe vettük és a helyi védelem ugyancsak külön fejezetet kapott. A végén vannak összefoglaló táblák is. Az általános adatokon belül van egy településtörténet (persze nem túl kibontott) és vannak adatok a jeles személyiségekről is. Könnyű dolgunk volt, mert volt régészeti topográfia, amit szükség esetén aktualizáltunk. A 60-as években adták ki ezt a topográfiát. Az, ami azóta történt, szintén nagyon érdekes. A legizgalmasabb rész a képi dokumentáció, ami eléggé el lett hanyagolva az utóbbi években. Mi megpróbáltuk összegyűjteni a régi metszeteket, fotókat, képeslapokat, archív felvételeket és készítettünk a vidékről több száz légi felvételt is. Többször felszálltunk, ami nagyon-nagyon sokat segített a munkában. Ahol megvannak a régi katonai és kataszteri térképek, azokat kötelezően betettük minden település anyagába. Ezek alapján még mindig nagyon jól lehet dolgozni. A legizgalmasabbak voltak azok az összegzések, amikor előjöttek a térségek népi építészeti problémái, vagy előtérbe kerültek a kastélyok, kúriák problémái. Az emberek általában sommásan beszélnek ezekről a problémákról, de tudni kell, hogy egy-egy kastély nem azért épült, hogy szükségletet elégítsen ki, hanem elsősorban azért, hogy képviselje az építtető politikai és gazdasági hatalmát. A kastély mindig egy birtok közepén állt. Ahogy eltűnt a birtok, eltűnt a tulajdonos, ott maradt az épület is funkció nélkül. Ezért olyan nehéz ezek hasznosítása, és ezért olyan nehéz megtölteni élettel. Mégis nagyon érdekesen kijött, hogy ahány kastély - és van egy pár nagy kastély a térségben -, annyi történet. Nem csak múltbeli történet, hanem mostani történet is. A lehetőség, a hasznosítás, a szükséglet, ez egy nagyon-nagyon izgalmas dolog, és erre úgy érzem, hogy érdemes lenne több hangsúlyt fektetni. Megpróbáltuk kibontani ezeket az ügyeket, de például Sümegen az a legnagyobb gond, hogy ott van egy 65 helyiségből álló kastély 4000 m2-en és összeadva Sümegen a kultúrában tevékenykedő intézmények helyigényét kiderült, hogy a kastély egy sarkában elférnének. Tehát rettentő nagy probléma az, hogy „ott maradt az önkormányzat nyakán". Bár az önkormányzat kényszerből kérte és felvállalta az állami tulajdonú együttes ingyenes használati jogát, de egyedül maradt és most meg mindenki azt mondja, hogy oldd meg magad, mert a tied a használati jog. Egy jó állapotú épület esetében a használó kutya kötelessége, hogy gondozza, de ha egy romos épületet kap, akkor kinek van a helyreállításhoz szükséges 1 milliárdos költségvetése? Itt vannak a nagy problémák a kastélyoknál, hogy csak erről az egyről beszéljünk. Ugyanúgy lehetett volna beszélni a környező tájról, a privatizációról, a jogviszonyokról, a falvak építészetéről, azokról a törvényekről, amelyek falként állnak az ember körül, ha ezekhez a problémákhoz hozzá akar nyúlni. A legnagyobb baj mégis az, amivel kezdtem, hogy még nincs meg az a fajta gondolkodás, ami kistérséginek nevezhető. Magyarán, hiányzik a közösség érdekében történő összefogás. Ehhez idő kell, előbb-utóbb ki fog alakulni, de nem az én életemben.