Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Plenáris ülés. Elnök: Tardy János - Füri András: Az épített és természeti örökség közös fejlesztése

zésben. A kezelési terv kifejezetten speciális természetvédelmi feladatokat tartalmaz. A helyi fejlesztési tervek, a helyi építési szabályzatok, valamint a regionális és a nemzeti fejlesztési tervek már mind átfogóbb kategóriák. Természetesen a megvalósítás, bemutatás, népszerűsítés, az őrzés (amit a 2004-es kormányrendelet rögzített) területén is számos jó együttműködési lehetőség és közös gondolkodás kínálkozik. Három olyan természetvédelmi területet szeretnék Önöknek bemutatni, ahol ez az együttműködés már napi szinten is megvalósult, egyrészt a különböző hivatalok, önkormányzatok, gazdálkodó és civilszervezetek, másrészt természetesen a műemlékvédelem és a természetvédelem képviselői között. Az Alcsúti Arborétumot biztosan nagyon sokan ismerik, 1952-ben lett természetvédelmi terület, akkor került állami tulajdonba és a természetvédelem kezelésébe. Akkor eléggé leromlott állapotban volt. Nyilvánvaló, hogy sokkal több mindent lehetett volna azóta csinálni, de bizonyos dolgok mégis elindultak, Alcsútdobozon is akár a kápolnára, akár a babaházra, akár a medveház-fa rekonstrukciójára gondolunk, amely az utóbbi pénzhiányos esztendőkben történt. A következő példa az Ócsai Tájvédelmi Körzet, ahol a nemzeti park igazgatósága, illetve jogelődje állt a kezdeményezések élére, természetesen együttműködve a műemlékes szakemberekkel. Ócsa hatvan portából álló, belterületi részén öt portát megvásárolt a természetvédelem, és részint tájházként, részint kézműves foglalkoztatóként, részint irodaként használja. Most létesült egy természettudományos oktatóhely, egy kiállító és bemutató ház. Ezen kívül még öt olyan porta van ott, amelyre fáj a fogunk és akkor az a kis mag teljes egészében a természetvédelem kezelésébe kerülve, a pincesorral együtt szolgálná közös célunkat. A madárvárta épületei vagy épületegyüttesei azért érdekesek, mert szintén az épített örökséghez tartoznak, de a helyi építészeti hagyományokhoz és népi építészeti elemekhez igazodva alakították ki és szintén egyfajta értéket képvisel. Drégelyvárról szólva, könnyű helyzetben vagyok, mert a konferenciatáskában találtam egy kiadványt, azt hiszem a Műemlékvédelem 2005. évi IV számát, amelyben Majcher Tamás és Gál Tibor tollából két írás is szól a drégelyvári állagmegóvásáról és rekonstrukcióról, amely 1989-1990-ben szintén a Nemzeti Park Igazgatósága, illetve jogelődjének égisze alatt zajlott. Egy alapítványt hoztunk létre, ami persze azóta tilos. Most részint a Nógrád megyei múzeumok szakmai irányításával - hiszen régészeti feltárások előzték meg minden egyes kő kiszedését és visszatételét - és az AMRK tervezési segítségével folyik a vár rekonstrukciója. Most már nagyon jól néz ki és kezdenek kirajzolódni a sziklakapu részei és a szép építmény kontúrjai is. 100 m

3 követ építtetett vissza az alapítvány. Ebben a munkában a Nemzeti Kulturális Alap és az erdészeti ágazat is nagyon sokat segített. Az együttműködésben, persze mások is benne vannak és minden további segítséget szívesen várunk. Nagyon sok olyan tervünk van, nem csak a Duna-Ipoly Nemzeti Parknál, hanem országos szinten is, ahol a két szakterület - a természeti és az épített örökség - közös fejlesztésére sor kerülhetne. Hiszem, az a legfontosabb, hogy mindazok, akik ebben érintettek, akiket már az előbb felsoroltam, a civilektől kezdve