Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Plenáris ülés. Elnök: Tardy János - Tompai Géza: Az épített örökség szerepe és lehetőségei a településfejlesztésben és -rendezésben

örökség szempontjából országos és megyei jelentőségű területek övezeti rendszerének. Kezdetben megkülönböztetésre került a „fokozottan érzékeny" kategória, mint országos övezet, és az „érzékeny" kategória, mint megyei övezet. Az övezet és az előírás azonban a törvényjavaslat tárcaközi egyeztetése, majd tárgyalása során számos kritika tárgyává vált, végül kikerült a törvényből. Sérelmes volt azon önkormányzatok számára, akik nem kerültek az övezetbe, mivel ezt egyfajta leértékelésként élték meg. Hiszen olyan városok és térségeik sem kerültek be az övezetbe, mint Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba, Szolnok, Kecskemét, Gödöllő, Kaposvár, Zalaegerszeg, Sárvár, Pápa, Tata, Szekszárd, Mohács. Valamint nem lehetett különbséget tenni az országos övezet és a megyei övezet között, mert mindkettőre ugyanaz a szabály vonatkozott. (Ettől nem tűnt el a megyei övezet, hanem beolvadt az országos övezetbe és a megyei terv számára az övezet határának pontosítása maradt feladatként.) A szabály túlságos mértékben kiterjesztette a kulturális örökségvédelmi hatóságok hatáskörét. Az előírás ugyanis nem csak a jogszabállyal védetté nyilvánított területekre és építményekre és azok közvetlen környezetére vonatkoztatta a kulturális örökségvédelmi hatóságok szakhatósági bevonásának kötelezettségét, hanem az övezetbe tartozó települések teljes igazgatási területére is. A területrendezési tervek méretaránya nem teszi lehetővé, földrészletek, illetve telkek beazonosíthatóságát. Éppen ezért a területrendezési tervekből építési jogok, vagy kötelezettségek közvetlenül nem vezethetők le, csak a településrendezési tervek közvetítése révén. A kulturális örökség épített elemei (a régészeti lelőhelyek és azok védőövezetei, a műemléki értékek és védendő műemléki területek, valamint azok műemléki környezete, a történeti kertek, temetők) mind - mind helyrajzi számos ingatlanokkal meghatározható, azokkal leírható területen fekszenek. Ilyen pontossággal a településrendezési terv képes értelmezni ezért ezeket a szükséges előírásokat a helyi építési szabályzatokban lehet megtenni. Ezt a feladatot pedig az ország valamennyi települése esetében el kell végezni, nem csupán a kulturális örökség szempontjából országos jelentőségű területek övezetében, hanem mindenhol. A tudományos szempontból értékelhető kezdeményezésből tehát a területrendezési tervek számára nem született használható eredmény. Figyelembe kell venni, hogy a területrendezési tervek valójában jogszabályok, olyan törvények, vagy megyei önkormányzati rendeletek, amelyek normatív szabályokat rendelnek bizonyos szempontból lehatárolt térségekhez (területfelhasználási kategóriákhoz, vagy övezetekhez). Nem vitatom, hogy az ország egyes térségei gazdagabbak kulturális értékekben, mint más térségek, és azt sem, hogy ezt a körülményt figyelembe kell és lehet venni az adott térségre készülő fejlesztési koncepciókban, ágazati döntésekben. Csupán azt állítom, hogy jelen tudásunk szerint a „kulturális örökség szempontjából országos vagy megyei jelentőségű területek övezete" nem jeleníthető meg a területrendezési tervekben úgy, hogy ahhoz megfelelő normatív szabályt lehessen rendelni. Másképpen fogalmazva erre nincsen szükség, mert a kulturális örökségre és a településrendezésre vonatkozó jogszabályok ezen érdekek védelme és hasznosítása szempontjából megfelelő garanciákat nyújtanak.