Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Plenáris ülés. Elnök: Tardy János - Tompai Géza: Az épített örökség szerepe és lehetőségei a településfejlesztésben és -rendezésben

be. Felzárkóztatásuk az eddiginél koncentráltabb, a helyi adottságokhoz és a külső feltételek teremtette lehetőségekhez jobban illeszkedő, valamennyi érintett szakpolitikát átható, koordinált fejlesztéspolitikai erőfeszítést igényel. Ezen területek esetében egyéb gazdasági potenciál hiányában elsősorban a helyi környezeti és kulturális értékekre építve kell a helyi fejlesztési kitörési pontokat meghatározni és a fejlesztési elképzeléseket kialakítani. A falvak egy része gazdag építészeti, kulturális és természeti örökséggel rendelkezik. Ezek megóvása és a turisztikai piacon történő megfelelő hasznosítása lehetőséget jelenthet az inaktív települések dinamizálására. Az épített örökség elemeinek közmunkaprogramokban történő felújítása - már ahol erre az építészeti, műemléki szakmai szempontokat is figyelembe véve mód van - lehetőséget teremthet a leszakadó falvak népességének munkaerőpiacra történő visszavezetésére és a felújított épületek, építmények hasznosítására. A leghátrányosabb helyzetű térségekben különös veszélyt jelent az épített örökség fizikai pusztulása, az épületállomány fokozatos romlása, illetve a szegénység magas foka miatt a megélhetési okokból elkövetett környezetrombolás, az értékek felélése. Az elmaradott térségekben először a területfejlesztés alapvető céljait kell megvalósítani ahhoz, hogy az épített örökség megmentésére, illetve értékeinek tudatos felhasználására sor kerülhessen. Az alapszintű infrastrukturális ellátottság, a közszolgáltatások elérhetősége, a helyi közösségek érdekérvényesítő képessége, a foglalkoztatás bővítése, munkahelyek teremtése, a kis-és középvállalkozások fejlesztése, valamint a lakosság képzettségi szintjének és alkalmazkodóképességének javítása mind-mind szükséges ahhoz, hogy a település, vagy térség az épített örökséget úgy kezelje, mint a magasabb szintű életminőség elérésének, a versenyképesség növelésének egyik eszközét. Más a helyzet az úgynevezett kiemelt térségek esetében. Ezek egy része környezeti szempontból érzékeny, de az üdülés és az idegenforgalom szempontjából országos jelentőségű térség mint pld. a Balaton kiemelt üdülőkörzete, a VelenceVértes kiemelt üdülőkörzete, vagy a Tisza-tó térsége. Ezen térségek a természeti, kultúrtörténeti- és táji értékeik révén általában az ország jelentős idegenforgalmi célpontjai, ezért értékeik megtartása, illetve megkülönböztetett fejlesztése a területpolitika országosan kiemelt céljának tekinthető. Szerencsés tendencia ezekben a térségekben, hogy az eddigi, inkább a mennyiségi növekedésre koncentráló fejlesztéseket fokozatosan a minőség emelését eredményező fejlesztések váltsák fel, amelyek a még meglévő táji-, kulturális- és természeti adottságokat maximális mértékben igyekeznek tiszteletben tartani. Mindazon területfejlesztési koncepciók, vagy területrendezési tervek, amelyek az említett térségekre készülnek, a kulturális örökségen belül kiemelt figyelmet fordítanak az épített örökség integrált védelmére abból a felismerésből, hogy egyrészt az épített környezet minősége alapvetően rányomja a bélyegét az adott térség minőségére, másrészt az épített örökség hordozza magán azokat a karakter-jegyeket, amelyek - többek között - az adott táj karakterét meghatározzák. Egy azonosítható, jól meghatározott és tudatosított, ezáltal egyedi táji karakterekkel rendelkező térség pedig nagyobb eséllyel indulhat a települések, régiók versenyében.