Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Plenáris ülés. Elnök: Tardy János - Tompai Géza: Az épített örökség szerepe és lehetőségei a településfejlesztésben és -rendezésben

van a fenntartható területi fejlődés és az örökségvédelem kérdéskörének. Az új Országos Területfejlesztési Koncepció a 2015. évig tartó időszakra meghatározza a területpolitika célkitűzéseit, ezek elérését a kormányzatnak regionális és ágazati stratégiákon, programokon illetve a szakpolitikák egyéb eszközein keresztül kell biztosítania. Az Országos Területfejlesztési Koncepció az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióval szoros összhangban készül (ez utóbbi koncepció a Nemzeti Fejlesztési Hivatal koordinációjában). A két tervdokumentum egymást kiegészíti. Az Országos Területfejlesztési Koncepció elsősorban a területi jelenségekre és folyamatokra vonatkoztatva értelmezi az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció fejlesztési elveit, és emellett - ahol szükséges - ott speciális területi elveket is bevezet. Mivel épített örökségünk egyes elemei természetüknél fogva helyhez kötöttek, ezért a velük kapcsolatos fejlesztéspolitikai célok megfogalmazását elsősorban az Országos Területfejlesztési Koncepciótól várhatjuk. Éppen ezért nem közömbös a jelen konferencia tárgyát tekintve az, hogy az épített örökség védelme hogyan jelenik meg ebben a dokumentumban. A magyarországi területpolitikai intézkedések és programok végrehajtása során bizonyos alapelveket kell követni. Ezen alapelvek között az ismertebbeken és „klasszikusnak" tekinthetőkön kívül (pld.: szubszidiaritás-, partnerség-, programozás-, fenntarthatóság elve) olyan újabbak is megjelentek, amelyek az épített örökség elemeinek fokozottabb figyelembe vételére utalnak. A tájszemlélet elve eddig főleg a tájrendezési tervekben, vagy a területrendezési tervek tájrendezési munkarészeiben jelent meg. A természeti, a környezeti, a kulturális és a társadalmi adottságok területi szerveződése alkotja a tájat, ez alapvetően nem társadalomszervezési, fejlesztési, hanem funkcionális területegység. A táji örökség komplex kategória, több területspecifikus természeti, kulturális elemet egyesít magában. A területfejlesztés szempontjából kiemelt fontosságú, hogy a táj egységes területi keretet nyújtson ezen értékeknek. A táji örökségen belül megkülönböztethetjük a táj természeti és a táj kulturális örökségét. Ez utóbbihoz tartozik az épített örökség is. Az nem szorul különösebb kifejtésre, hogy a természeti és a kulturális örökség elemei a legtöbbször kölcsönkapcsolatban állnak egymással. A tájszemlélet elvének megfelelő terület- és településfejlesztés tehát azt jelenti, hogy a területpolitikai intézkedések és beavatkozások során a fejlesztéseknek teret adó, gazdasági - társadalmi - környezeti dimenziókkal bíró térséget, egyedi vagy típusos tájként fogjuk fel. Olyan tájként, ahol a természeti- és épített környezeti elemek és kulturális tényezők dominálnak. Ezek a speciális helyi adottságokat és értékeket markáns módon tudják megjeleníteni és ezáltal azokat erőforrásként kezelhetővé teszik. Ez a szemlélet különösen a kistérségekre, településekre, általában kisebb terület-egységekre irányuló fejlesztések esetében érvényesíthető. Bár nem új, de tárgyunk szempontjából nagyon fontos elv a fenntartható területhasználat elve. A fenntartható területhasználat, (vagy fenntartható fejlődés) elvének megfelelő térségfejlődés azt jelenti, hogy a fejlődés térségenként, illetve településenként oly módon valósul meg, hogy az a környezeti, kulturális és természeti értékek védelme mellett biztosítja a lakosság életminőségének fenntartását és javítását szolgáló gazdaság számára a szükséges természeti erőforrások igény -