Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Plenáris ülés. Elnök: Varga Kálmán és Fegyverneky Sándor - Martin Kováč, Beatrix Kormančiková, Miroslava Teluhová: A Szlovák Köztársaság kulturális örökségének kiindulási helyzete a 2007-2013-as programidőszak referencia kerettervének tervezésekor, vagyis ma

védett műemléki fürdőt alakítanak át közösségi központtá. A regionális fejleszté­si alapból 2 millió fontsterling támogatást kapott, amelyért cserébe 60 új munka­helyet teremtett, és 1000 embert segít majd munkához. Városnegyed rehabilitáció Wolverhamptonban, ahol egy korábbi gyár területén kulturális negyedet alakítot­tak ki, amelyben többek között művészeti galéria, nagyszínház, egyetemi színház kapott helyet. Másik példa: védett műemléki iskola átalakítása design- és innová­ciós központtá, ahol kisszériás kerámia termékeket és prototípusokat fognak gyár­tani, tehát egyszerre megvédik a műemléki értékeket és hozzájárulnak a kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez és versenyképességhez is. A vidékfejlesztést szolgálják a Leader + programok, amelyek a közösségek részvételére számítanak (gyakran több elemből állnak és akár több tucat községre is kiterjedhetnek). Végül egy az Európa Kulturális Fővárosa címhez kapcsolódó projekt: West Bromwichben 8 millió fontsterlinges támogatásból új kulturális komplexum épül, amelynek egy részét bérirodákként fogják hasznosítani (itt figyelembe vették, hogy a vállalkozások központjai szívesen települnek kulturális intézmények közelébe). Végezetül szeretném figyelmükbe ajánlani azokat a kiadványokat, amelyekben feldolgozzuk az Európai Unió fejlesztési céljait. Ezekkel az a célunk, hogy ötlete­ket adjunk a pályázóknak és lássanak néhány sikeres példát az együttműködésre és arra, hogy Európában mire lehet közösségi forrásokat mozgósítani. Reméljük, hogy ez hozzásegít minket ahhoz, hogy ugyanolyan sikeres pályázók, illetve regionális és területfejlesztők legyünk, mint a régebbi uniós tagállamok. A kiadványok ingyene­sen megrendelhetők a KultúrPont Irodától, vagy letölthetők a honlapjukról. MARTIN KOVA C, BEATRIX KORMANCIKOVA, MIROSLAVA TELUHOVÁ A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÉNEK KIINDULÁSI HELYZETE A 2007-2013-AS PROGRAMIDŐSZAK REFERENCIA KERETTERVÉNEK TERVEZÉSEKOR, VAGYIS MA A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma az állam képviseletében felelős a műemlékek megőrzéséért, a kulturális örökség védelméért, a múzeu­mokért, galériákért, könyvtárakért, és más művészeti területekért, a közművelő­désért, az államnyelvért és a médiáért. A minisztérium szempontjából az épített örökség - beleértve a műemlékeket, a történelmileg értékes épületeket, neveze­tességeket, és a műemléki területeket - helyreállítása alapvető fontosságú a kul­turális örökség megóvásának rendszerében épp úgy, mint Szlovákia gazdasági és társadalmi fejlődésének folyamatában. Ez a terület alapvetően két stratégiai területen van jelen, az infrastrukturális és a regionális hozzáférhetőség illetve a vidékfejlesztés területén. A minisztérium szélesebb összefüggésbe helyezte annak szükségességét és okait, hogy az épített örökség védelme szerepeljen a programidőszak terveiben, mégpe-

Next

/
Thumbnails
Contents