A történeti varos es vidéke (A 22. Országos Műemléki Konferencia Sopron, 2004)

Plenáris ülés - Fejérdy Tamás: A történeti városok szerepe és helye a térségfejlesztésben

amikor fejlesztésről beszélünk, feltétlenül felmerül a kérdés, hogy ki, vagy kik lesznek a fejlesztés fő célzottjai, földhözragadtabban: haszonélvezői. Azaz: fejlesztés: kinek? Első pillantásra értelmetlennek látszó kérdés, hiszen nyilván mindenkinek, aki a térségben érdekelt. Kicsit alaposabban vizsgálva azonban lényegesnek tarthatjuk, hogy a tervezett fejlesztés valójában milyen prioritással számol. A történeti város e tekintetben is sarokpontot jelenít meg, hogy milyen erőteljes formában, erre majd mondandóm vége felé még szeretnék visszatérni. Minden esetre, már csak azzal is, hogy nem „zöldmezős" tényezőként van jelen a térségben, a történeti város tudja a legjobban artikulálni azt a prioritást, amelyet a fejlesztésnek feltétlenül követnie kell, azaz hogy az adott területen, térségben élők életminőségének megtartása, sőt, színvonalának emelése az elsődleges cél - a fejlesztés elsősorban őnekik kell, hogy szóljon. E tekintetben azonban óvatosnak kell lennünk, mert a történeti város léte, történetisége saját maga és a térség szempontjából jelentős „kockázati tényező" is lehet, éppen a fejlesztési prioritások meghatározása tekintetében. Gondolom, már ki is találták, hogy a manapság meglehetősen divatos turisztikai fejlesztésekre gondolok, amelyek kétarcúsága ma már szakmai közhelynek számít. Témánk szempontjából mégsem hagyható említés nélkül. Kissé leegyszerűsítve: a „kinek szól a fejlesztés?" kérdése úgy is megfogalmazható, hogy a fejlesztésben milyen legyen térség történeti városában, városaiban megtestesülő megtartó, divatos szóval kohéziós erő, és a látogatókat, turistákat csalogató vonzerő viszonya. Kétségtelen ugyanis, hogy ez a probléma éppen a legfontosabb történeti városokkal rendelkező térségek esetében merül fel a legélesebben, ahol a turizmusra alapozott fejlesztés egyáltalán szóba jöhet. Ami természetesen logikus, és nem is elvetendő, de nem fordíthatja meg a fejlesztés logikáját, a látogatók érdekeinek kielégítése nem előzheti meg a lakosok érdekeit. A kettőt természetesen nem kívánom szembeállítani, csupán azt aláhúzni, hogy melyik az elsődleges cél, amelyhez a többinek, mint az elsődlegest szolgálónak igazodnia kell. Meggyőződésem, hogy a történeti város léte bármely jól megtervezett és megvalósuló térségfejlesztésben különleges „önszabályozó" szerepet is játszik. A manapság divatos, és ezért talán kicsit hitelét is vesztő, mégis: döntően fontos fenntarthatóság kontrolljára gondolok elsősorban. A történeti város értékei, szellemisége által meghatározott keretek (szándékosan nem használom a negatív csengésű korlátok kifejezést) ismerete, elfogadása és kreatív alkalmazása az egész térség fejlesztésére tekintve is a józan mérték, a hosszú távú gondolkodás, és ezért a fenntarthatóságot szem előtt tartó fejlesztés megoldásának forrása, egyben záloga lehet. Más szavakkal: már egyedül az, hogy a történeti várost önmagával azonosnak akarjuk megtartani, legalábbis elvileg, megóvhat bennünket léptékét tévesztett térségfejlesztési ötletektől (ld. Segesvár - Drakula park).