A történeti varos es vidéke (A 22. Országos Műemléki Konferencia Sopron, 2004)

2. szekció - Körmendy János: A kastélyok helyzete Győr-Moson-Sopron megyében

oldalon öregek napközije, tehát ilyen szempontból van gazdája, rendbe tartják, tehát van, érezhető a szellemből, sugárzásból valamennyi. A megye kisebb kastélyait csak felsorolom, három csoportba szerkesztve, aszerint, hogy állapotuk és funkciójuk megfelel-e az általam elvártnak, vagy az állaguk megfelelő, de a sugárzásnak híja van, illetve az állagukban is romlók, vagy veszélyeztetettek. Az első csoport, amelyeket minden szempontból megfelelőnek találtam: Mosonmagyaróvár, Szent István puszta - Szent István Hotel; Dunakiliti ­Batthyányi kastély (ebben született Batthyányi Strattman László); Újrónafő ­Somogyi kúria (Pulmonológiai Osztály); Újrónafő - „kis kastély"; Kapuvár, Öntés major - v. Esterhcizy majorság intézőlak (Hanság Múzeum); Farad ­Sarlay kúria; Iván - Széchenyi kastély; Győr, Ménfőcsanak - Bezerédi kastély; Ottevény - Földváry kastély. A második csoport, amelyek állaga kielégítő, de - általában - magánház voltuk miatt a sugárzásuk, hatásuk a településre nem elég jelentős: Máriakáinok - Marsowszky kastély; Dunakiliti - Németh kúria; Rajka ­Zichy kúria; Mosonszolnok - intézőlak; Csorna, Földsziget - intézőlak; Egyházasfalu - Ebergényi kúria; Csáfordjánosfa - Simon kúria; Pusztacsalcid ­Heller vadászlak; Pinnye - Simon kúria; Jobahúza - Dőiy kastély; Répceszemere - Kinzl kúria; Sopronnémeti - Sághy kúria; Szilsárkány ­Hogy ész és Baditz kúriák; Rábasebes - Széchenyi - Almásy kastély; Koroncó, Zöldmajor - vadásziak; Tét, Pokvár puszta - Pokvár (Poky család nevéből) vadász kastély; Töltéstava, Táplány puszta - Lévay kastély. Végül a szomorú harmadik csoport, amelyek közt a gazdával, vagy anélkül veszendőbe indult kis kastélyokat sorolom fel: Károlyháza kúria; Kapuvéir, Földmajor majorsági épületek; Ikrény - M érán kastély és magtár; M agy arkeresztúr - kúria; Egyed - Festetics - Batthyányi kastély; Kimle, Novákpuszta - Andrássy kúria. Ennyit a Győr-Moson-Sopron megyei kastélyokról és kúriákról, jelenlegi állapotuk szerint. Nagyon-nagyon szeretném, hogyha tudnánk tenni valamit civilek, önkormányzatok, hivatalok, „a társadalom", amivel ezeknek a kastélyoknak szellemét, sugárzását, azt a fajta központi szerepét, ami hajdan ­különböző időkben - mindegyiknek volt, vissza tudnánk adni.

Next

/
Thumbnails
Contents