Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

PLENÁRIS ÜLÉS - FERKAI ANDRÁS: A XX. SZÁZAD MAGYAR ÉPÍTÉSZETÉNEK NÉHÁNY SAJÁTOSSÁGA

probléma elé állítva a terminológiával küszködő építészettörténészt (népies neobarokk, klasszicizáló modern, modern-népies). Mai szemmel nézve talán éppen ezek a nem dogmatikus, gyakran besorolhatatlan művek az érdekesebbek. A XX. század végérvényesen lezárult, de történelemmé vált-e? Maurice Halbwachs szerint „a történelem azon a ponton veszi kezdetét, ahol megszűnik a hagyomány, és elhal a társadalmi emlékezet". A közelmúltról személyes emlékek, vagy a nálunk idősebbek elbeszélése alapján alkotunk képet. A kollektív emlékezetet vallomások, anekdoták, mítosszá kerekedő történetek tartják életben. Ahogyan az előttünk járó generációk eltávoznak, úgy tűnik el fokozatosan ez a személyes tudás és veszi át helyét az írott, a „tudományos" történetírás, amelynek a felelőssége óriási. Aki kimarad a névsorolvasásból, az örökre eltűnik a süllyesztőben. Pontosabban, reménykedhet abban, hogy a későbbi korok kutatója felfedezi és újra beemeli a történelembe. A történetírás ugyanis nem lezárható folyamat, a múlt képe sosem lesz végleges. Bármilyen furcsán hangzik, a megtörtént dolgok tovább változnak az utókorban. Az újonnan feltárt emlékek és adatok alapvetően módosíthatják egy-egy korról alkotott képünket. De nemcsak erről van szó. Ahogyan Németh Lajos megállapítja, a születő új alkotások is rendszeres önvizsgálatra kényszerítik a művészettörténet-írást, mert az új jelenségek visszamenőleg átrendezik a művészettörténet értékhierarchiáját, egész problémalátását. Ezért olyan fontos újra meg újra nekigyürkőzni a történetírás sziszifuszi munkájának, és ezért kell belevinni az adott pillanat érdeklődését, szemszögét, világlátását. Walter Benjamin írja a történelem fogalmáról: „A múlt képe elsuhan előttünk. Egy felvillanó képben lehet csak a múltat megragadni; abban a soha vissza nem térő pillanatban, amelyben éppen megismerhető. (...) a múlt képe pótolhatatlan; minden jelennek, amely nem ismeri föl benne, hogy rá utal, tartania kell tőle, hogy elveszíti." Vigyázzunk, nehogy így legyen.