Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

PLENÁRIS ÜLÉS - LŐVEI PÁL: XX. SZÁZADI ÉPÜLETEK MŰEMLÉKVÉDELMI PROBLÉMÁI

ablakrendszer nélkül az épületegyüttes egyszerűen nem lenne műemléknek tekinthető. A De Stijl és a Bauhaus színhasználatának közép-európai hatásával is lehet számolni. A zágrábi Jellasic tér egyik, Rietveld és Gropius klasszikus modern villáitól eltérően sokemeletes, hatalmas sarokházának tömbjén még az 1980-as években állították helyre a szürkékből kivillanó pirosakat és kékeket. Magyarországon ilyen leletekről nincs tudomásom, igaz, ilyen irányú vizsgálatok sem készültek XX. századi épületeken. [Előadásomat követően Ferkai András hívta fel a figyelmemet arra, hogy a budapesti Napraforgó utcai telepen Fischer József által tervezett épület legutóbbi helyreállításakor előbukkantak ilyen, De Stijl-jellegű színnyomok, beható vizsgálatokra azonban éppen úgy nem került sor, mint az eredeti színes összkép rekonstrukciójára.] A szocreált követő „újmodern" korszak egyes budapesti foghíjbeépítéseinek színes csempedísze és keletkezési korukat tekintve meglepően vidám ablakkeretei azonban szerencsére még megvannak (Budapest, V. kerület Hercegprímás u. 2., Dúl Dezső, 1956-1958; II. kerület Margit körút 8-10.; XIII. kerület Balzac utca), bár minden egyes homlokzat-helyreállítással csökken a számuk. Szegeden, a Korányi sétányon, a Tisza partján kék csempe és egy sellő-szobor díszíti egy lakóház falát. A homlokzati színesség veszélyeztetett elemei egyes lépcsőházak és a fémvázas erkélymellvédek színes drótüveg betétei. A hiteles helyreállítás ezeknél a viszonylag új alkotásoknál ugyanúgy nem nélkülözheti a restaurátori vizsgálatokra alapozott épületkutatást, mint bármelyik régebbi műemlék. Nagyon fontos a különböző kémiai vizsgálatok elvégzése, a mészfestékek, anilinfestékek elkülönítése, az eredeti vakolatok összetételének megállapítása. Németországban az 1920-as évek épületeinek vakolatfoltjait már ugyanúgy megőrzik és anyaghűen pótolják, mint például a középkor megmaradt emlékeinél. Az építészeti-művészi invenció szempontjából alapvető színesség eredeti megjelenésének vizsgálata, a külső és belső falfelületek, fémszerkezetek, nyílászárók, fúgázások sokszor meglepő színeinek feltárása, az eredmények értékelése és a helyreállítás során való felhasználása olyan feladat, amelytől a magyar műemlékvédelem sem tekinthet el - az eredmények feltehetően nagyon sok eddig ismeretlen, új elemmel fogják gazdagítani műemlékeinket, és árnyaltabb építészettörténeti képhez segíthetik a tudományt. A rendszerváltást követő szabadosság minden engedély és következmény nélkül tette lehetővé a Szabad Nép egykori budapesti székháza (1949-1951, VIII. Blaha Lujza tér 3.) figurális kődomborműveinek (Beck András, Kerényi Jenő, Mikus Sándor) képtelen ideológiai szűklátókörűségről tanúskodó leverését. A MÉMOSZ-székház nagytermének homlokzatán Tar István hasonló korú domborművéért még folyik a harc az új tulajdonossal, illetve tervezőjével. Hangsúlyozva, hogy ezt a művet önmagában se szépnek, se jónak nem tartom, megőrzését mégis igen lényegesnek érzem, mert az épületnek nemcsak történetileg jellemző része, de látványában is fontos eleme - egyébként az ere-