Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

PLENÁRIS ÜLÉS - LŐVEI PÁL: XX. SZÁZADI ÉPÜLETEK MŰEMLÉKVÉDELMI PROBLÉMÁI

deti tervező Szrogh György is ekként értékelte halála előtt. Egy ennél jóval feltűnőbb és a „proletárdiktatúra szimbóluma"-it sokkal plakátszerűbben mutató, meißeni porcelánra festett murália (Max Lingner, 1952) látható Berlinben az egykori Légügyi Minisztérium, majd Tervgazdálkodási Minisztérium épületén, mintaszerűen restaurálva - motívumkincse igen jól egyezik egyébként a MÉMOSZ-székház emeleti tanácstermeiből a szakszervezet tulajdonaként elszállított, műemléki védelem alá sosem vont pannók ábrázolásaival. A XX. századi épületek esetében a használók mindent megújítani, megváltoztatni, bővíteni akaró szándékával szemben viszonylag könnyen szembeállítható, legalábbis az épületek megformálása tekintetében a meglévő tervek alapján való visszalépés az eredeti állapotra. Akár úgy is tűnhet, hogy a XIX. századi purizmus helyreállításaira való XX. század eleji reakció, az épületek teljes történetiségükben való megőrzésének igényével, a XX. század saját emlékeire talán nem is vonatkoztatható. Ez sokszor mégsem így van. A dessaui mesterházak esetében például a nemzetiszocialista időszakban egyenesen kötelezték az épületek újonnan kijelölt használóit a legszembeszökőbb modern elemek, például a szalagablakok eltüntetésére. Ugyancsak Dessauban a Munkaügyi Hivatal 1927-1929 között Gropius tervei szerint emelt épületén, amelynek félkörben koncentrikusan egymáshoz épült helyiségsorai eredetileg csupán felülről kaptak egy különleges és szellemes acéltetőn keresztül megvilágítást, a klinkertégla borítású, töretlen külső hengerfal ablakokkal való áttörésével 1936-ban a rendszer tudatosan igyekezett a lényeg megsemmisítésére. Ezek a változások vitathatatlanul az objektumok történetéhez tartoznak, a hivatalépületen meg is maradnak, a mesterlakásoknál viszont visszaállítják az eredeti nyílásrendszert. Az utóbbi esetben olyan óriási a minőségi különbség az egy már teljesen és egy félig helyreállított ikerház reprezentálta eredeti elgondolás és a most helyreállítás alatt álló utolsó ikerház újra és újra igénytelenül alakítgatott mai képe között, hogy a döntés aligha támadható. A munkaügyi központnál viszont az új ablakok kialakításánál a kivitel - talán csak a kivitelező kőművesek mesterségbeli öntudata következtében - szakszerű volt, ha a különleges színezésű habarcsot nem is akarták vagy tudták utánozni, hiszen az ablakok később is bármikor befalazhatok. Indokolható így a történeti folyamatok ábrázolásának megfelelő helyreállítása. A XX. századi emlékek műemléki védelme semmivel nem igényel kevesebb tudományos, építészeti és restaurátori ráfordítást, mint a korábbi korok emlékei. Ugyanúgy alapelv szerintem az eredeti anyagi való megőrzésének kérdése, mint minden más épület esetében, ugyanúgy nem mondhatunk le a restaurátori anyag- és színvizsgálatokról, ugyanúgy nagyon komoly mérlegelés kérdése minden egyes részlet megtartásának vagy eltüntetésének problémája. A MÉMOSZ, az Adria-palota, a Bartók Mozi példája azt mutatja, hogy az 1990-es években mindebből még semmit nem sikerült megvalósítanunk. E nélkül azonban a körök tágításának nem sok értelme van.