Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

„C" SZEKCIÓ: A műemléki elvek változása a XX. században - MEZŐS TAMÁS: REKONSTRUKCIÓ ÉS/VAGY HITELESSÉG

leti német állam a maradványokat a háború pusztításainak mementójaként, romos állapotában tartotta meg. A két német állam egyesülése után a szász tartományi kormány és Drezda város műemlékvédelmi szervezetei a Frauenkirche mielőbbi újjáépítéséről döntöttek. Több mint 50 évvel a pusztulás után kezdődött meg a maradványok építészettörténeti, művészettörténeti és szerkezeti felülvizsgálata. Az előkészítő kutatások után készülhettek el az emlék újjáépítésének tervei. Az elvi megfontolás értelmében a modern segédszerkezetek alkalmazását minimálisra kellett szorítani. Vasbeton, vagy acél tartószerkezeti elemeket csak az eredeti kupola szerkezet tervezési hibájának kijavítása érdekében alkalmaztak. A cél az eredeti kőanyag ismételt felhasználása volt. Ott, ahol új kvádereket kellett alkalmazni, az eredeti kőbányából származó anyagot használtak fel, az eredeti technológiát alkalmazva a beépítés során. Végeredményben ezzel a tevékenységgel az eddigi szakmai felfogással két szempontból is ellentétes megoldáshoz folyamodtak a német kollégák. Egyrészt a sokszorosan ellenjavallt rekonstrukció eszközéhez nyúltak. Még a Krakkói Karta megengedő - korábban citált - passzusa értelmében sem lenne elfogadható az újjáépítés. Másrészt, ahelyett, hogy az új elemek, épületrészek a modern építészet jegyeit viselnék magukon, illetve, hogy eltérő anyag alkalmazásával készítették volna el ezeket, tudatosan törekedtek az eredeti anyagnak, az eredeti módon való felhasználására. Ez a fajta szemlélet nem volt idegen a háború utáni Európa jellemző helyreállítási gyakorlatától, sőt még a Velencei Karta elfogadása után is a teljes épületek rekonstrukcióját többnyire ennek az elvnek a szellemében végezték. Tudatosan igyekeztek megvalósítani a helyreállítás folyamán elkészült terek mielőbbi hasznosítását. így napjainkban az elkészült altemplomban koncerteket, kiállításokat rendeznek, míg a felső szinten folytatódik a helyreállítás. (Az emlék hasznosításának ezt a - meggyőződésem szerint követendő - módját nálunk újabban talán csak néhány kastély - pl. Pécel, Nádasladány, Gödöllő - helyreállításánál alkalmazzák.) Itáliai példát idézek a természeti csapás során elpusztult épület újra felépítésének szükségességére. Az 1915-ös földrengés során súlyosan sérült XIII. századi, albe-i S. Pietro templomát 1955-57-ben az eredetivel megegyezően építették újjá. Időben hozzánk közelebbi szomorú példa a velencei Teatro la Fenice (1792-ben, Antonio Selva által megépített) neoklasszikus épülete, amely 1836 után kétszer is leégett 1996. január 29-én csaknem teljesen, vagy Assisi 1997. szeptember 27-i részleges pusztulása. Assisiben a felső templom két boltozatmezőjét, az oldalfalak híres freskóit, a nyugati homlokzat oromzatát és a harangtornyot már kijavították, az emlék újra látogatható, A technika minden vívmányát bevetették annak érdekében, hogy a csodálatos Giotto és Cimabue freskók eredeti szépségükben legyenek élvezhetők. A - nomen est omen - főnixről elnevezett színháznak hamvaiból való második újjászületése nem volt ennyire látványos. Napjainkban is még csak a szerkezet építése folyik és az épen maradt falfelületek restaurálását végzik a szakemberek.