Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

„A" SZEKCIÓ: Műemléki értékek és inventarizáció - VÁCZI PIROSKA: IPARI ÉPÜLETEK VÉDELMÉNEK LEHETŐSÉGEI

Az a műemléki probléma, hogy régebben legújabb kori épületeink közül az ipari épületek műemlékké nyilvánításának az időhatárok és ezzel kapcsolatos elméleti viták gátat szabtak mára már megoldódni látszik. Az ipari épület, terület, táj és berendezés védelmét az OMvH törvényi eszközökkel biztosíthatja, annak mindenkori jogszabállyal való védetté nyilvánításával, vagyis műemléki védelem alá helyezésével. Ez a jogszabály jelenleg a 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről, mely a védelem alapjául azon műemléki értéket határozza meg, amely „...minden olyan épített örökségi elemet, valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó területét, együttesét, rendszerét, amely hazánk múltja és a közösség hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék; alkotórészeivel, tartozékaival és berendezési tárgyaival együtt. Valamint „...történeti tájként kell, műemléki védelemben részesíteni az ember és a természet együttes munkájának eredményeként létrejött olyan kulturális (történeti, műemléki, művészeti, tudományos, műszaki, stb.) szempontból jelentős, részlegesen beépített területet, amely jellegzetessége, egységessége révén topográfiailag körülhatárolható egységet alkot." A védelem azonban korántsem elegendő a műemlék megmaradásához. Könnyebb a helyzet abban az esetben, ha az ipari együttes üzemel, és abban az eredeti termelés folyik. Ez esetben a működtető tulajdonos vagy a fenntartó érdekei könnyebben összehozhatok a műemlékvédelem kulturális értékfenntartó érdekeivel. Működő ipari üzemben például védhetünk jól körülhatárolt részleteket is. Ezek a részelemek lehetnek épületek, esetleg egy nagyobb telep megmaradt korábbi épületei, épületek részletei, technológiák, technológiai berendezések. A védendő technológiák, technológiai berendezések esetében végrehajtási utasításban, kell világosan meghatározni, hogy kinek a kompetenciája a védelem. Vagyis a berendezési tárgyak mikor kerülnek műemléki, és mikor múzeumi védelem alá. Az épülethez tartozó berendezések műemléki védelmének három alapesete van: a teljes berendezés helyszíni megőrzése, a berendezés egy részének helyszíni megőrzése, és végül a berendezés áthelyezésével, ami azonban nem jelenti okvetlenül múzeumba történő áthelyezését. Ebben az esetben azonban az illetékes múzeumban értékfeltáró nyilvántartást kell vezetni a fellelhetőségről. Ezek a berendezések az országból nem vihetők ki, nem semmisíthetők meg és biztosítani kell a szakmai hozzáférhetőséget. Abban az esetben, amikor a fennmaradásnak nincs semmi esélye, akkor a megőrzés egyedüli formája a lehető legteljesebb dokumentálás lehet. Ipari örökségünk az eddigi építészeti értékfeltárásból nagyrészt hiányzik. A terület teljes értékvizsgálata, számbavétele, felmérése, nyilvántartása és annak hozzáférhetővé tétele nagyban elősegítené fennmaradását. Egy ilyen feldolgozás kettős hatású lehet: nemcsak a nyom nélküli eltűnést akadályozhatná meg, hanem elősegítené egy csaknem teljesen kihasználat-